Lótnak minden ügyeskedése és okoskodása ellenére (1Móz 13) át kellett élnie, hogy egyedül Isten kegyelme mentheti meg őtés családját.
JÉZUS KRISZTUS SZABADÍTÓ HATALMA.
– 1. Itt áll előttünk egy ember, akiről csak annyit olvasunk, hogy leprás. Ez egy sűrített, tragikus életrajz. Mindannyiónk életéről adható ilyen pár szavas sűrítmény, életének nyomorúságáról; – lehet „cifra”, vagy tényleges nyomorúság, lényegében mindegy (40).
Azt terveztem, hogy az 50. születésnapomra meghívok minden embert, akik fontosak voltak az eddigi életemben. Ahogy gondolkodtam, egyre nőtt a meghívandók száma, így végül elvetettem az ötletet.
Istené a dicsőség
Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (1Kor 1,25-29)
Atyám, benned bízom.
Nincs más reményem.
Te vagy erős váram,
Kősziklám nékem.
Egyszülött Fiadban,
Drága Megváltómban
Küldj segítséget.
Halld meg szívem szavát,
Ó, adj szabadulást,
Bűnömből tisztulást,
Mint megígérted.
Dr. Szabó András: Rákóczi Zsigmond és a Vizsolyi Biblia - előadás
Formátum: .mp3, Méret: 3.6 MB
Történettudományi megemlékezés Szerencsen. Dr. Szabó András: Rákóczi Zsigmond és a Vizsolyi Biblia című előadása.
Turcsik Ferenc: Életünk normái, merev és változó szabályok
Formátum: .doc, Méret: 43.0 KB
Gondolatok - az Európa Rádió Útravaló című sorozatának írott változata.
A perkupai református templom
1332-ben templomos hely volt. A XVI. század derekán reformátussá lett a falu népe, és birtokba vette a középkori templomot. Egy 1590-es híradás szerint Szögliget filiája, és fatalpas temploma van. Az 1595-ös templomösszeírás említi. 1784-ben a falu 46 háza, a templom, a paplak és az egyház felszerelések (kegyszerek és anyakönyvek) a tűz martaléka lettek.
Mi változott?
Szám: LVI. évfolyam 1. szám, Rovat: Gyerekekről és gyerekeknek
Azt hiszem, hogy aki napjainkban csak egy rövid időt is töltött gyerekek között, - szülő-ként, vagy nevelőként – tapasztalhatta nyílt, vagy rejtett szorongásaikat, agressziójukat, frusztrált magatartásukat.