2010. július 24-én templomunkban örök hűséget fogadott egymásnak Zörgő Dénes és Hódos Anikó. Isten áldását kérjük az ifjú pár életére!
tovább
A szanticskai vadászház látott bennünket vendégül 2 napon át. Azokat a hittanosokat vittük magunkkal, akik az év során rendszeresen jártak gyermekistentisztelere.
Idén is Hajdúszoboszlót vettük célba gyülekezeti kirándulás céljából. ez volt az első alkalom, hogy a kiskinizsiekkel együtt keltünk útra.
tovább
A 2010. június 6-ra tervezett felsődobszai biciklitúra az áradások miatt elmarad. Előreláthatólag június 20-án lesz bepótolva.
tovább
2010. május 22-én templomunkban örök hűséget fogadott egymásnak Kovács Gergely és Nagy Orsolya. Isten áldása legyen a közös életúton!
tovább
2010. május 8-án négy hittanosal részt vettünk az Alsódobszai Hernádmenti Természetvédelmi Kultúrális és Sport Egyesület által megszervezett túrán, a madarak és fák napja alkalmából. A tanösvény egy részén végighaladva, különböző állomásokon madarakkal, növényekkel és a természetvédelemmel kapcsolatos kérdésekre kellett választ adni. A megmérettetés olyan jól sikerült, hogy a gyülekezetünket képviselő hittanosok korcsoportukban elsők lettek.
Május első vasárnapján néhány hittanos verssel és énekkel köszöntötte az Édesanyákat.
tovább
Az idei húsvét több örömet is rejtegetett számunkra. Húsvét első napján az Istentiszteleten több, mint százan éltünk az úrvacsorai jegyekkel. Öröm volt a megtelt templomban hálát adni a feltámadásért! Az igehirdetés szolgálatát mindkét nap Szegedi Csaba IV. éves teológiai hallgató végezte Sárospatakról. Az ünnep 2. napján néhány hittanossal egy húsvéti éneket adtunk elő.
tovább
Április 2-án este 6 órai kezdettel a konfirmandusok részvételével Passiós Istentiszteletet tartottunk. Jézus szenvedéstörténetét Máté evangéliuma alapján olvasták fel a fiatalok. Az Istentisztelet végén Bach: János Passiójából hallgattunk meg egy rövid részletet.
tovább