A hevesi református egyházközség története



Hevesen és környékén már a reformációkorai szakaszában, a l6. század közepén voltak a reformált vallásnak követői. Az első adatunk a hevesi gyülekezetről l596, amikor a feljegyzések szerint már imaházuk volt.
A törökök elvonulása után kezdődő hatalmas migrációs folyamat részeként a Felvidékről több magyar nemesi család települt Hevesre és környékére. Így a Fáy, Ónody, Bernáthfalvy Bernáth, Nemesbikki Nyíreő és Runyai Soldos családok vezetésével indult meg a helyi református közösség szerveződése. A kb. tíz családból álló gyülekezet az átányi református anya-egyházhoz tartozott a környező puszták /Tenk, Szárazbő/ reformátusaival együtt. A hevesiek l790-től önálló anyakönyvet vezettek, l820-tól iskolát tartottak fenn, l852-ben templomot építettek. A hevesi gyülekezet önállóságát l859-ben nyerte el, melyet a református földesurak felajánlásai tettek lehetővé. A 19. század végére erős református közösség alakult ki.
A 20. századot a gyülekezet életében is hanyatló és felfelé ívelő szakaszok jellemezték. A két világháború közötti években a nincstelenség, a gyakori lelkészváltás, az omladozó egyházi épületek reménytelenséget kelthettek, mégis ekkor, l926-l930 között épült fel óriási erőfeszítések árán a mai templom. 1944-45-ben a település kilakoltatása idején az egyházközséget is igen nagy anyagi kár érte. De a legnehezebb időszak az l950-es évek végétől kezdődött. Az államosítás megsemmisítette az egyházközség létalapját, földjeit és iskoláját is elvesztette. A presbitériumi jegyzőkönyvek fenyegető végről, elöregedésről, szétszéledésről beszélnek.
1970-től majdnem egy évtizedig Átányról és Maklárról ide járó beszolgáló lelkészek végeztek itt szolgálatot. A gyülekezeti élet l978-tól kezd újraéledni Tímár Pálnélelkész munkálkodása nyomán, a megújulás magját vetette el a református közösségben. Új imaterem épült, bevezették a gázfűtést, a gyülekezeti létszám folyamatosan gyarapodott.
1996-ban jelentős fordulat következett a gyülekezet életében. Tímár Pálnényugdíjba vonulása után Kisgergelyné Mészáros Ildikó lett a gyülekezet lelkipásztora. Óriási változás, hogy 26 év kényszerű szünet után a gyülekezetnek ismét helyben élő lelkipásztora lett.
1999-ben sikerült elvégezni a templom renoválását, majd a parókia épületének bővítése és felújítása történt meg.
2005-ben felépült a temetőben a ravatalozó. Megkezdődött a gyülekezet új közösségi házának építése.

Régi síremlékeink

A gyülekezet két legrégibb alakúsíremléke a XVIII. század végéről való. A Fáy és az Ónody család két szarkofág alakúsíremléke a régi református temetőben a családi kripta tetején állt. A temetőt 1981-ben felszámolták.

Az egyik kőszarkofág Szentmártoni Ónody Borbála (Fáy Sámuel felesége) síremléke 1793-ból.
A másik Szentmártoni Ónody Jákob és felesége, Fáy Borbála síremléke 1794 és 1797 évszámokkal.
Mind a Fáy, mind az Ónody család sokat tett a 18. század végén a környék reformátusainak egyesülése, ill. a hevesieknek az átányi anyaegyháztól valófüggetlenedése érdekében.
A síremlékeket a Képzőművészeti Egyetem hallgatói restaurálták. A Helytörténeti Gyűjtemény kőtárában (Heves, Baross G. u.) megtekinthetők.


Irodalom:
- Gy. Gömöri Ilona: A Hevesi Református Egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. In.: Agria. Az Egri DobóIstván Vármúzeum Évkönyve. XXXIII. 291-317. Eger, 1997.
- Gy. Gömöri Ilona: Az egyházak és szerepük a település életében. XIX-XX. század. In.: Tanulmányok Hevesről. (szerk.: Petercsák Tivadar –SzabóJ. János). 291-331. Heves, 2001.
- Gy. Gömöri Ilona: A hevesi temetők. In: Agria. Az Egri DobóIstván Vármúzeum Évkönyve. XXXV. 259-284. Eger, 1999.