Kovácsvágási és Füzérradványi Református Egyházközség Honlapja

GYÜLEKEZETI ÚJSÁGUNK III. SZÁMA

2012-09-06 08:20:42 / Tóth Tamás


2012. augusztus 26. 1. évf. 3. szám

„MINT A SZARVAS……”

A Kovácsvágási és Füzérradványi Református Gyülekezet újság címének magyarázata:

(Zsoltárok Könyve 42, 2.) „ Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!”

„Adjunk hálát az Istennek”

Új kenyér ünnepén adjunk hálát Istennek, hogy ebben az évben is megadja a mindennapi kenyerünket. Köszönjük meg, hogy az idén is volt aratás. Dicsérjük Őt, amiért életünk nehézségei közepette megtapasztaljuk tápláló szeretetét. Járuljunk elé bűnbánattal! Hálaadó szívvel köszönjük meg, hogy adta érettünk egyszülött Fiát, az életnek kenyerét, hogy ne csak a jelenben tartsa meg testünket, hanem testestől-lelkestől örök életre tápláljon bennünket!

Imádkozzunk Új kenyér ünnepén így:

Mi Atyánk a Jézus Krisztus által! Hálát adunk neked a mindennapi kenyérért, köszönjük, hogy biztosítod számunkra a megélhetést a nehéz időkben. Nem csak testileg, hanem lelkileg is táplálsz bennünket Szent igéd által. Hálát adunk neked, hogy ígéreted szerint vetés és aratás meg nem szűnik. Köszönjük, hogy gondviselő jó Atyánk vagy. A tíz parancsolatot tanulmányozva szánjuk és bánjuk, hogy parancsaidat mindennap megszegjük! Könyörgünk hozzád, fiad megtöretett testéért irgalmazz nekünk. Könyörgünk Szent Lelkedért, hogy az úrvacsora kenyere és bora tápláljon minket Fiad halálának és feltámadásának erejével, tápláljon megtisztuló, megújuló életre. Jézus Krisztusért fogadd hálaadó imádságunkat, Szent Lelked erejével formáld egész életünket rád tekintő, hálaadó életté, a te nagy neved dicsőségére, mert Tiéd a dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, most és mindörökké!

Ámen!

Gyülekezeti hírek

2012 júliusában két férfitestvérünket kísértük el a minden élők útján.

Dancs Bertalantól és Csendi Bertalantól vettünk végső búcsút a Kovácsvágási temető kertbe.

2012 augusztus 04.-én Harda Ferenc és Koleszár Gabriella kötöttek házasságot, és fogadtak örök hűséget Isten színe előtt a Kovácsvágási református templomban.

Jubiláló konfirmandusok találkozója Kovácsvágáson

2012. május 27.-én Pünkösd ünnepében Jézus hívó szavát meghallva tértek haza az 50 illetve 52 évvel ezelőtt konfirmáltak, hogy egykor tett fogadalmukat megerősítsék. A templom széksorai megteltek az ünneplő gyülekezet tagjaival. Voltak, akik már csak lélekben tudtak együtt lenni a jubiláló gyülekezet tagjaival. Megemlékeztünk Lovas Gyula lelkészről is, aki most lenne száz éves, és akinél 50, illetve 52 évvel ezelőtt konfirmáltak az ünnepeltek. Ebben az ünnepélyes órában került sor, szinte meglepetés szerűen a tiszteletbeli presbiterek felavatására. Azok, akik hűségesen végezték szolgálatukat, de a presbiterválasztáson már nem indultak, kaptak köszönetet, egy emléklapot és ajándékot lelkészünktől, és gondnok Úrtól. Tiszteletbeli presbiterek: Pandák Pál, Szegedi János, Bodnár János, Bodnár Bertalan, Bodnár Ernőné. Ezúton áldja meg Isten eddigi szolgálatukat, és adjon áldást életükre.

A tiszteletbeli presbiterek avatása után Sándor Endre polgármester Úr, aki egyben egyházunk presbitere köszöntötte szinte szívszorítóan az ünnepelteket. Köszöntötte egyben Gyuris Kornélt, és Feleségét Gyuris Kornélnét házassági évfordulójuk alkalmából. Ezt követően Bodnár Attila presbiter köszöntése következett a gyülekezet, és presbitérium nevében. A jubiláló konfirmandusok tettek fogadalom megerősítést az Úr asztalánál, és vehették át az emléklapot Tóth Tamás Lelkészünk közreműködésével, Papp János gondnok Úrtól, és egy szál virágot Molnár Klára algondnoktól. Az ünnepi Úrvacsorában először az ünnepeltek részesültek. A szentjegyeket erre az alkalomra az 50, illetve 52 éve konfirmáltak adományozták. Azt követően a megszokott rendben zajlott az Úrvacsoraosztás. Említésre méltó Lovas Klára ünnepi adománya, melyet egyházunk gyülekezeti terem építésére adományozott. Isten áldja meg a családját, és gyarapítsa rajta gazdagságát. Közös fényképezkedés, majd egy kis kötetlen beszélgetés, és ebéd mellett tölthették el a pünkösdi vasárnap további délutánját a Tölgyfa vendéglőben az ünnepeltek. Köszönet illeti mindazokat, akik megszervezték az ünnepséget, Gyuris Kornélné, aki fáradságot és időt nem kímélve segítette a találkozó megszervezését, és, ezáltal szebbé tette a pünkösdi Istentiszteletet. Köszönet illeti mindazokat, akik 50, illetve 52 évvel ezelőtt konfirmáltak, és meghallották templomunk harangjának hívó szavát. Isten áldja meg fogadalom tételük megerősítését, áldja meg mindennapjaikat. Adjon erőt, hitet, hogy még sok igei táplálékkel gazdagodjanak életük során.

Gyerek evangelizációs hét Kovácsvágáson

2012 júniusában nyílt lehetőség a gyerekeknek egy héten keresztül, hogy jobban megismerjék a biblia üzenetét, egy két ének eléneklésével, megtanulásával dicsőítsék az Urat. Hasznos programok keretében teltek a délelőttök a kovácsvágási művelődési házba. A gyerek alkalmakon, nemcsak kovácsvágási gyerekek vettek részt, hanem Füzérradványból is érkeztek gyerekek. A vasárnapi iskolaszövetségnek köszönhetően, sok segítő kéz, tette színesebbé a gyerekek öt napját. A rákövetkező vasárnap a gyülekezet színe előtt a gyerekek műsora tette színesebbé az Istentiszteletet. A gyerekek aranymondásokkal és énekléssel mutatták be, hogy mennyi mindent elsajátítottak a gyerek evangelizációs héten. Köszönet illeti a szereplő gyerekeket, azok szüleit, illetve lelkészünket, és kedves feleségét, aki időt nem kímélve, odaadással készítette fel a gyerekeket. Zsarnai Katalinnak is köszönetet mondunk, aki a vasárnapi iskolaszövetség keretében tanult, és szerzett gyakorlatot, mint segítő.

Építkezés

Jelenleg a gyülekezeti terem építési munkálatai folynak. Sikerült sok áldott kéznek köszönhetően külső, belső vakolást elvégezni, illetve a kéményrész is elkészült, és az aljzat betonozás is megvan. Köszönetet mondunk Sándor Endre polgármester Úrnak, aki biztosította a közmunkásokat, hogy segítsék az építkezési munkálatokat. Külön köszönet illeti Kovács Zoltán, és Csendi János kőművesek munkáját, illetve mindazoknak akik, segítették az építkezés haladását. Dobronoki János, és Bodnár Attila, presbiterek munkáját, és nem utolsó sorban lelkészünk Tóth Tamás segítségét. Isten áldja meg a segítő kezeket, és gyarapítsa rajta gazdagságát.

Reformátusok biblia-délutánjai Füzérradványban !

Június 14.-én délután egy közepesnek mondható zivatar zúdult ránk, már-már azt gondoltam, hogy elmossa a bibliaóránkat.

Én, amint már írtam egy előző levelemben is, római katolikus vallású vagyok, de ha csak tehetem, ilyen és ehhez hasonló alkalmakat nem hagyok ki.

Végül is du. 5 órára elvonult a zivatar, kisütött a nap is arra a kis gyülekezetre, akik összejöttünk a gyülekezeti terembe.

Nagyon jó érzés volt énekelni a kellemes, lendületes ritmusra megírt, csodálatos nyugalmat árasztó éneket:

"Boldog véghetetlen öröm vár odafenn,

Jézusért én is elnyerhetem !"

Sokszor és sokat lehet hallani a megszokottam lehangoló szöveget: rohanó életünkben hajszoljuk a munkát - már akinek van - a pénzt és mindent, amire csak szüksége van a családunknak és magunknak. Mindenki - tisztelet a kivételnek - mindenhová rohan, iskolába, munkahelyre, látogatóba a nagyihoz, a beteg családtagunkhoz a kórházba, ahol vagyunk már ott is türelmetlenek vagyunk, mert szemünk előtt lebeg a következő rohanási célpont. Ezt az időszaká az emberi életnek én úgy szoktam régebben magamban definiálni - hál' Istennek már nyugdíjas vagyok - ez az aktiv időszak, most kell dolgozni, most kell gyereket nevelni, tehát most zajlik az élet !!! - és itt megint beugrik a gyönyörű éneknek a szövege:

Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram,                      oltalmadba rejtsd el sorsomat!

Igen. Sajnos ritkán jut eszünkbe, hogy a sok rohanás közepette egy pillanatra megálljunk és keresetlen, egyszerű szavainkkal kérjük a Mindenható segítségét.

Jó érzéssel imádkoztunk együtt, egymásért.

Az ima után a tiszteletes Úr azt kérte, hogy mondjuk el érzéseinket, gondolatainkat. Ilyenkor persze némi csend szokott beállni, senki nem tud, vagy nem is akar megszólalni. Én magam is csak önmagamban tettem fel a kérdést, amit ott a kis gyülekezet előtt nem mertem megtenni, Ha szeret az Úr, akkor miért nézi el az ártatlanok szenvedését ??? Miért hagyja, hogy éhező kisgyermekek haljanak éhen az édesanyjuk szeme láttára, a karjaikban ??? Hogyan tudjam felfogni az ilyen dolgok láttán az isteni szeretetett ??? Hogyan tudjon hinni az Isten szeretetében az az anya, akivel ilyen megtörténik ???

Én sokat szoktam tépelődni az ilyen dolgokon. Nem tud senki ezekre a kérdésekre - legalábbis nekem - megnyugtató választ adni. Csak abban vagyok biztos, hogy egyszer, ha eljön az én időm is, amikor oda kell állnom a jó Isten elé, akkor megfogom kapni a választ a kérdésemre.

Most még csak tükör által, homályosan látunk, mondja Szent Pál a Szeretet himnuszában, akkor majd színről színre.

Addig megmarad a Hit, Remény, Szeretet.

Ez a három, de mind közül legnagyobb a szeretet.

Törekedjetek a szeretetre.

Egy ilyen szép és meghitt gyülekezeti bibliaóra után ki-ki haza tért a családjához, remélhetőleg derűsebb szívvel, Isten szeretetébe vetett bizalommal.

Füzérradvány, ez a kedves, szép, virágos falucska készült még a Múzeumok éjszakájára is, a valaha jobb időket látott, de még ma is gyönyörű Károlyi kastélyban és az azt körülvevő nagy réten. Gyönyörködhettünk a kisgyerekek tündérkincs keresésében és a tündértáncukban. Valóban kis tündéreknek néztek ki, a fűben forgó gyerekek a kis tüll kendőikben, amint csendesen leszállt az alkony, a kastélyra, rétre, az ünneplő szívű emberekre. A hangulatot emelte az Iván éji tűz gyujtás, átugrás.

A bátrabbak a kastély tornyából is megszemlélhették az alkonyba burkolódzó kis falut.

Közben oda lenn zajlott a műsor; a legszebb Bródi- dalokat hallgathattuk, majd Tóth László Cekeházi, Sivák Barnabás abaúji pásztor- és betyárdalait énekelte.

Citerazenéről Pandák Pál polgármester Úr gondoskodott, aki nélkül ez a szép és kellemes hangulatú est nem jöhetett volna létre.

Közös imádságképpen a  résztvevők elmondták a Miatyánk-at. Lélekben együtt vittük az Engesztelő Zarándoklat lobogóját Lesovics Miklós pálházi polgármester Úrral, akit, mint azóta megtudtuk, sajnos súlyos rosszullét döntött le a lábáról a célbaérkezés pillanataiban, a budapesti Szent István Bazilikában. Hála Istennek, úgy tudjuk már javul az állapota.

Istentől megálldott gyógyulást kívánok neki ! Egy szép idézettel zárom levelemet:

Teremts bennem tiszta szívet ó, Uram.

Az erős lelket újítsd meg bennem.

Berecz Katalin

Látogatás

Gyülekezetünk egy kilenc fős kis csoporttal indult el Gégénybe, hogy meglátogassa öreg tanítóját Láczay Lászlót. Kedves felesége és két lánya várt bennünket, valamint egy szépen megterített asztal, amely mellett hosszú beszélgetés kezdődött, amelyben a régi radványi emlékek elevenen kerültek elő. Laci bácsi lánya szerint az utolsó 30 év nem nagyon számít, de hogy mi volt régen, ki mit mondott, kik élnek még és pontosan hogyan is volt a színdarabra készülődés úgy kerültek szóba, mintha tegnap történtek volna. Hallhattunk vallásos estékről, a megtérés fontosságáról és egy nagyon is reális képet kaptunk egyházunk mai helyzetéről.

92 év amely már testi gyengeséggel jár, de szellemileg nagyon friss Laci bácsi. A látogatás közben megnéztük a gégényi református templomot, ami nagyon szép. A templomlátogatás után már indulni készültünk, de Laci bácsi vissza „parancsolt” bennünket az asztalhoz és kijelentette éjfélig is kész beszélgetni.

A látogatás végén verseket kaptunk tőle, aminek nagy része keresztyén alapokon nyugvó a Trianoni tragédiával foglalkozó költemény. Az egész csapatnak nagy élmény volt a látogatás, ami egy szívélyes meghívással zárult, mert Láczay László tanító úr hajléka mindig nyitva van a szeretett Radványiak számára.

Isten áldását kívánjuk tanító úr és családja életére!

REJTVÉNY

Előző számunk megfejtései:

Hol található az Ószövetségben a következő ige?

Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig!

Zsoltárok könyve 36, 6.

Hol található az Újszövetségben az alábbi ige?

A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.

János Evangéliuma 20, 23.

Helyes megfejtést küldtek:

Koncsol Bertalan Fő út, Dobronoki Józsefné Fő út, Kázmér Gerzsonné Tokaj, Küzmös Balázs Debrecen, Ezúton gratulálunk a megfejtőknek!

Új rejtvény:

Hol található az Ószövetségben a következő ige?

Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek * fogadásidat!

Hol található az Újszövetségben az alábbi ige?

Mert nem beszédben áll az Istennek országa, * hanem erőben.

A megfejtéseket kérjük a megfejtő nevével, lakcímével ellátva a paróchia postaládájába bedobni. A helyes megfejtéseket a következő számunkban közöljük a megfejtők nevével együtt.

Szerkesztő: Tóth tamás lelkész; Bodnár Attila presbiter

Honlap címünk: http://tirek.hu/lap/kovacsvagas