A Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskola honlapja

Miklós napi sürgölődés Parasznyán

2013-12-07 14:04:29 / Liptak Istvan

Idén igazán eseménydúsra sikeredett a Mikulás nap (december 6.)  iskolánkban.

Délelőtt vendégeink voltak a sajólászlófalvai és a kondói óvodások és sűrű programja ellenére, szintén elfogadta meghívásunkat a Mikulás is.

Hagyományainkhoz híven a délelőtt derekán a hatodik osztályosok adventi műsorát követően közösen gyújtottunk gyertyát, majd ezután zenés-táncos Mikulás délutánt rendeztünk.


Már a reggeli órákban izgalommal telve érkeztek meg hozzánk a kondói és sajólászlófalvai óvodások, akik lelkes énekléssel várták a Mikulás iskolánkba érkezését. Ez a lelkesedés alsó tagozatosainkra is jellemző volt. A legkisebbekből verbuvált énekkar, akik egy-két éve még maguk is vendégként ültek itt, segítettek erősíteni az ovisok hangját, illetve csengettyűseink tették emlékezetessé számukra a várakozás hosszú perceit egy igazán szívhez szóló műsor keretében.  A Mikulás bácsi érkezését rosszcsont manói előzték meg, akik kellő rémületet keltettek a gyerekek között, mikor mindent édességet kiürítettek a nagy piros puttonyból. Természetesen a Mikulás puttonya feneketlen, így mindenkinek jutott ajándék, amit a manók és a tanár kollégák segítettek kiosztani.

Az ünnepség ráadás jutalma az "Alma 6alma" verseny eredményhirdetése volt, az óvodások írószercsomagot kaptak ajándékba. A hozzánk beérkezett szebbnél szebb alkotások megtekinthetők iskolánk földszinti aulájában.

Immáron hagyomány, hogy az adventi gyertyát együtt gyújtja meg az iskola teljes tanuló közössége és a tanár kollégák. Ezúttal  a hatodik osztályosok műsorában gyönyörködhettünk, amit a következő héten, december 15-én a sajókápolnai egyházközségben a szülők és minden kedves gyülekezeti tag megtekinthet. A műsor végén meggyújtottuk az adventi koszorú második gyertyáját is.

 

A zenés-táncos Mikulás délután több órát kitöltő szabadidős programsort foglalt magában. A kreatívabbak kézműves foglalkozáson vehettek részt, és azok akik nem voltak restek agytekervényeiket tornáztatni, sakkozhattak illetve társasjátékokkal múlathatták az időt. Volt, aki filmet nézett, s a szórakozni vágyók a nyolcadikosok által szervezett táncos mulatságon táncolhattak az aulában.

Reméljük, hogy mindenki megtalálta a számára legérdekesebb elfoglaltságot, s Mikulás bácsit is várjuk hozzánk jövőre is!

A kacsolódó adventi műsor a médiatárból érhető el!

Galéria

DSCF6401.JPG DSCF6402.JPG DSCF6406.JPG DSCF6407.JPG DSCF6409.JPG DSCF6410.JPG DSCF6424.JPG DSCF6453.JPG DSCF6479.JPG DSCF6481.JPG DSCF6482.JPG DSCF6497.JPG DSCF6501.JPG DSCF6503.JPG DSCF6517.JPG DSCF6534.JPG DSCF6539.JPG DSCF6547.JPG DSCF6549.JPG DSCF6556.JPG DSCF6558.JPG DSCF6561.JPG DSCF6572.JPG DSCF6575.JPG DSCF6582.JPG DSCF6592.JPG DSCF6595.JPG DSCF6597.JPG DSCF6608.JPG DSCF6610.JPG DSCF6611.JPG DSCF6612.JPG DSCF6613.JPG DSCF6614.JPG