Helyi kisközösségben végzett cigánymisszió
A Szendrőben és Szendrőládon szolgáló lelkészházaspár cigánymissziós szolgálata 10 évvel ezelőtt kezdődött Szendrőládon, ahol családi napközi keretében kezdtek el a helyi roma fiatalokkal foglalkozni. Ennek a szolgálatnak szép eredményeit élhették meg, ugyanis ezek a fiatalok mindannyian tovább tanultak. A családi napköziotthon aztán átalakult családi bölcsődévé, s a kamaszok után -az új törvényi szabályozások miatt- 1-3 éves gyerekekre kellett berendezkedni. Ez a változás azt hozta magával, hogy innentől kezdve egyre több roma származású dolgozót alkalmaztak, akik ezáltal saját lakóhelyükön munkalehetőséghez jutottak. Kezdetben ezek a dolgozók általános iskolai végzettséggel rendelkeztek, ma már több, mint 10 főnek van közülük érettségije és a többiek képzése is folyamatban van. A Szendrőládi Református Családi Bölcsőde először 3 csoportban 21 gyerekkel indult, majd újabb 3 csoport jött létre újabb 21 gyerekkel. Amikor az első bölcsődei csoport gyermekei a helyi óvodába kerültek, az óvónők azt kérdezték csodálkozva: „Honnan jöttek ezek a gyerekek?” A kérdést pedig az váltotta ki, hogy teljesen mást, illetve többet tudtak, mint a többi 3 éves gyermek. Ez a pozitív visszajelzés a dolgozók számára is nagy örömet és elismerést jelentett. Így, a szendrőládi tapasztalatok után megszületett a gondolat, hogy Szendrőben is jó lenne egy ilyen bölcsőde. Ezért pályázta meg a gyülekezet ezt a lehetőséget, és hála Istennek, több, mint 23 millió Forintot nyert egy újabb, 3 csoportos családi bölcsődei telephely kialakítására. 2022. decemberétől pedig meg is kapta a bölcsőde a működési engedélyt, 24 főre. Egy mondatban leírva mindez talán egyszerűnek tűnik, de nagyon hosszú és sokszor nehéz út vezetett idáig. Hiszen a pályázatban nem volt pénz az épületre és annak felújítására, karban tartására; csak a játékokra, bútorzatra, felszerelési tárgyakra, illetve a dolgozók képzésére. De a gyülekezet úgy gondolta, hogy fontos ennek a szolgálatnak az elindítása Szendrőben is. A kezdeti időszak nagyon nehéz volt. A helyi romák nem értették, mi a célja ennek a kezdeményezésnek, miért is lenne ez jó a számukra. Sőt, kirekesztést láttak benne, emiatt sok ellenállásba ütköztek a lelkipásztorok, presbiterek. Többször azt érezték, sejtették-nem minden ok nélkül- hogy külső befolyásolók is erősítik a romák ellenállását a bölcsőde létrejöttével kapcsolatban. Több egyeztetés történt a roma önkormányzat vezetőivel, lakossági fórumon és személyes beszélgetésekben, és egyszercsak megtört az ellenállás és a helyi romák nyitottá váltak a bölcsőde indítására. Hisszük, hogy azért, mert Isten úgy látta jónak, hogy ez a szolgálat megvalósuljon. Mindeközben csodát csodára élhettek meg a szolgálatot elindítók: míg volt olyan építkezési vállalkozó, aki azt mondta, hogy nincs annyi pénz, amennyiért ő oda betenné a lábát, s az embereit, és a szerszámait odavinné, addig volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő szívesen dolgozik az épületen önkéntesként! Végül elkészült a bölcsőde épülete, amiben minden szakmai, építési munkát Benke András tiszteletes úr felügyelt és vezetett végig. 2023. május 18-án, az áldozócsütörtöki istentisztelet keretében ünnepélyesen átadásra került a szendrői újvárosi református bölcsőde. (Bár nem ez a hivatalos neve, „csak” a helyi köznyelv hívja így, ám ennek is jelentősége van. Eddig az Akácos utat és környékét Szendrőben csak „cigánysornak” nevezték. Az ott lakók számára ez a név is sokszor rosszul, lenézően hangzott. Az új kezdettel új nevet is kapott ez a városrész, ami a helyi romák önbecsülését hivatott erősíteni. Mert az olyan „apróságok”, mint a megnevezés, sokat számíthatnak…) Az átadó ünnepségen jelen volt Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős államtitkár, Riz Gábor országgyűlési képviselő, valamint Szendrő város önkormányzatának vezetői és a Szendrői Szociális Szolgáltató Központ vezetője és munkatársai. A bölcsőde indításával azonban nem ért véget a munka, sokkal inkább elkezdődött. A csoportok megteltek gyerekekkel, vannak dolgozók, akik roma asszonyok és vállalták a szükséges képzéseket. Reméljük, hogy Isten segítségével a roma gyermekek és családjaik örömöket, áldásokat tapasztalhatnak meg majd a bölcsődei évek során és az evangéliumot tettekben is közvetíthetjük feléjük. „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Máté 25,34-40) Dancs Edina, beosztott lelkipásztor, Szendrő