Hosszas várakozás és szervezés után, az utolsó júliusi péntek hajnalban álmos és izgalommal teli embersereg készülődött a varbói református templom előtt. Búcsú puszik és ölelések után útnak indultunk Budapestre, majd onnan repülővel egyenesen Hollandiába vettük az irányt. Valószínűleg mindenki más és más okból volt izgatott. Némelyek a rég nem látott barátaikat várták türelmetlenül, volt, aki a nyelvtudását kívánta fejleszteni, de olyan is akadt, aki mindössze egy kellemes, de mindemellett hasznos nyaralásra vágyott. Bátran állíthatom, egyiküknek sem kellett csalódnia. Landolás után először a lelőtt malajziai gép áldozatainak kialakított emlékhelyhez indultunk, ahol egy-egy virággal fejeztük ki részvétünket. Ezután – immár a vendéglátóink társaságában – a tengerhez mentünk, ott a bátrabbak még a nem túl meleg vízbe is belemerészkedtek. A fürdőzés után elindultunk Nunspeetbe, ahol már forró teával és kávéval vártan ránk. Az első öt éjszakát párokban, vendéglátó családoknál töltöttük, ami egy nagyon különleges élmény volt, mivel így közelről megismerhettük egy teljesen már kultúra szokásait, gasztronómiáját és életvitelét. Természetesen ez igaz fordítva is. A csapat nagy része rendkívül szoros kapcsolatot alakított ki a vendéglátóinkkal. Jól példázza ezt, hogy pár nap után „anyának” és „apának” szólítottuk őket. Számtalan helyet, várost és érdekességet láttunk, de a legkülönlegesebb dolog mind közül, talán az ottani kerékpáros kultúra megismerése volt. Mindenki saját biciklit kapott és gyakorlatilag csak azzal közlekedtünk. Ez persze sokkal könnyebb, mint idehaza, lévén ott elhanyagolható a szintkülönbség és az infrastruktúra is kedvezőbb. Vasárnap természetesen egy istentiszteleten vettünk részt, ami merőben eltért az itthoniaktól. Ezt annak ellenére merem állítani, hogy a holland igehirdetésből egy szót sem értettem. A hatodik nap beköszöntével búcsúznunk kellett családjainktól, mivel a csapat egy kempingbe költözött. Itt sokkal több időt tölthettünk el közösen a holland fiatalokkal. Hosszas, estébe nyúló focimeccsek és beszélgetések zajlottak ott. Fontos még megemlíteni a diakóniai szolgálatunkat is. A lányok a helyi idősekkel sétáltak és beszélgettek, a fiúk festettek, kertet rendeztek és fát aprítottak. Augusztus harmadikán, vegyes érzésekkel vettünk búcsút az ottaniaktól és indultunk Amszterdamba, majd onnan haza Budapestre. Összességében esemény és élménydús tíz napot tölthettünk el a hollandiai testvérgyülekezetünknél. Őszintén reméljük és várjuk a mihamarabbi viszontlátogatásukat Magyarországra.

Szternai Ákos