Nemrég a Pataki Teológia csendesnapján szolgáltál, abban az intézményben és közösségben, ahol talán még nem is olyan régen Te is a hallgatók között ültél. Milyen érzés volt most ebben a minőségben ott lenni?

Megrendítő. Nem értettem, miért érzem furcsán magam, miért nem olyan otthonos, mint amire számítottam. Aztán rájöttem, hogy nem találom a régi arcokat. Bennem ott voltak azok az emberek, akik a Patakról való eljövetelemkor hozzá kapcsolódtak a helyhez. Most pedig nem mindegyik van már ott, vagy az elmúlt öt év alatt sokat változtak.

Egyébként nagyon jó érzés volt újra Patakon, azért, mert nagyon szerettem ott diák lenni. Az első sokk után tudomásul kellett vennem, hogy biztos én magam is hasonló sokkos élményt jelentek azok számára, akik öt éve nem láttak, így nyitott voltam az újra. A szolgálatok alatt egyébként, különösen az elején nagyon izgultam, valószínűleg amiatt, mert a „másik oldalon" állni, például az imateremben nagy felelősséget jelent, meg még emlékszem arra, mennyire kritikusak voltunk a hozzánk érkező előadókkal, szolgálattartókkal kapcsolatban...

Milyen változást tapasztaltál az azóta eltelt időben, hogyan látod most az intézményt?

Alapvetően más minden, hiszen a belső átépítés illetve a termek áthelyezése azután történt, miután eljöttünk Patakról. Néhol olyan, mintha nem is ugyanaz a hely lenne. Ennek ellenére hangulatosabb és praktikusabb maga a hely. Az első, amit észrevettem, hogy nem változott, az a szél. A szombati napon metsző, hideg szél fújt, olyan, amilyen csak Patakon van (ezt ismeri mindenki, aki oda járt).

A hallgatók nyitottak voltak, azt érzékeltem, valamelyest nyitottabbak, mint az én időmben. Olyan esti közösségi alkalmak is voltak, amelyen meglepődtem, mennyire befogadók és érdeklődők egymás iránt; hogy tudnak „csak úgy" beszélgetni, együtt lenni. Ami nem változott az az, hogy az elsősöknek még mindig elöl kell ülni az áhítatokon- emlékszem, ezt nagyon utáltam annak idején...

Ha egy ilyen hétvége alatt bele lehet látni abba, hogy milyenek a mostani lelkésznek készülő diákok, akkor megkérdezem azt is, hogy látsz-e különbséget az akkori és a mostani diákok között?

Jelentős különbséget nem érzékelek. Vannak, akik biztosak az elhívatásukban, és abban, mit szeretnének csinálni, és vannak, akik az elején még nem. Nem tudom, melyik az előnyösebb. A végzősöknél talán jobb a helyzet. Az biztos, hogy most nagyobb a létbizonytalanság, mint a mi időnkben: lesz-e szolgálati hely, és ha igen, milyen lehetőségek, körülmények között kell végezni a szolgálatokat? Úgy gondolom, a most végző hallgatóknak egyre több „lábon kell állni", és számolniuk kell az időszakos munkanélküliséggel is.

Egyébként csak ismételni tudom magam: nyitottságot tapasztaltam, befogadó légkör várt Patakon, és sokan úgy éreztem, jó úton járnak hivatásukat és önmagukat / személyiségüket illetően.

Már végzett lelkészként-vallástanárként a mindennapi szolgálatodban van-e, s ha van milyen a kapcsolatod a korábban téged is nevelő Alma Materrel?

Magamban hordozom azt az értékrendet, amit Patakon kaptam. Részemmé vált, és büszke vagyok rá. A debreceni teológián PhD hallgatóként is büszke lehetek erre és több ponton nagy mértékben tudom hasznosítani a teológiai tanulmányaim során szerzett ismereteket. Volt lehetőségem az elmúlt félévben két alkalommal is órát tartani a pataki teológián, ez külön élmény volt, remélem, a jövőben is lehet hasonlóban részem.

Rácsok András