Látnivalók

A halmaji református templom

A falu lakossága a XVI. században reformátussá lett, és az 1595-ös összeírás szerint temploma volt. Erről a templomról azonban semmit sem tudunk. 1696-ban fatemplomot használtak, de az ellenreformáció következtében az 1700-as évekre teljesen felőrlődött és megszűnt az egyház élete.

A XX. század közepétől a községbe települt reformátusok szükségét érezték annak, hogy legyen istentiszteleti helyük. Ezért 1982-ben vásároltak egy falusi házat, s annak egyik szobáját kis imateremmé alakították ki. Az 1990-es évek közepén építik templomukat. Korábban Kázsmárk, majd Kiskinizs társegyháza vagy leányegyháza volt. Vágyuk az volt, hogy imaházat, vagy templomot építsenek. Az 1930-40-es években összegyüjtöttek annyi pénzt, hogy megkezdhették volna az építkezést, de a háború ezt megakadályozta. Már a helyszínen lévő megvásárolt kő és tégla, a Kárpátokból hozott faanyaggal együtt eltűnt a front idején. Egyedül 8 ablak és 2 ajtó maradt meg a kiskinizsi parókián. Az istentiszteleteket továbbra is családoknál tartották. 1982-ben egy ház megvételével nyílt lehetőség imaház kialakítására, ami később szűknek bizonyult, így azt eladták. 1992-ben egyházkerületünk vásárolt meg a faluban egy magtárépületet, abban alakították ki az imatermet. 1993-ban a torony alapjának lerakásával kezdődött meg a templomépítés. Előbb Bede István, később Jászai Péter tervezők, majd Csörgő Gábor statikus és Karácsony Kornél villamostervező tervei alapján. Az építésben a hívek Szilágyi György gondnok és a lp. vezetésével nagyon sok munkát végeztek, de az utolsó évben az önkormányzati közmunkások is segítettek. A tetőszerkezet Kuzma Endre és Zsarnóczki János ácsok kezemunkája. Így épült fel 1998-ra a templom, s került 80%-os készültségben átadásra. A padlót 2002-ben készítette Köteles István asztalos, aki a szószéket és a karzatmellvédeket is készítette. Az épület keleti részének építése még hátra van.

A 155 kg-os (67 cm) harang felirata: „Isten dicsőségére öntették a halmaji református egyházközség hívei Gombos Lajos harangöntő által 1988-ban Őrbottyánban.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

 

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.