Látnivalók

A hernádnémeti református templom

A falut a tatárjárás (1241) elpusztította. 1254-ben németeket telepítettek be, innen származik a neve. Az 1500-as évek elején épült templomát a reformátusok használatba vették, az 1595-ös összeírás bizonyítja ezt. A templomot 1713-ban renoválták, 1800-ban pedig bővítették.

1892-ben közveszélyessé lett tornyát le kellett bontani, a következő évben a templomot is elbontották. A jelenlegi templomot neoklasszicista stílusban építették 1894-95-ben nyugati homlokzat előtti tornyával. A belső tér mennyezete szakaszokra osztott, betongerendás, vakolt, a gerendák közei festettek. Tornyába 1912-ben órát szereltek.

Három harangja van. A 462 kg-os (94 cm) öreg harangot Thúry János öntötte Bp-en, felirata: „Öntetett a hernádnémeti ev. ref. egyház híveinek költségén Kónya András lelkész, Fésűs Ferenc és Barta Dániel különös hozzájárulásával az 1895. évben.” A 300 kg-os (80 cm) „Kegyelem” harang felirata: „Isten dicsőségére a II. világháborúban maradt kedves nagy harangunk emlékére készíttettük az Úrnak az 1957. esztendejében a hernádnémeti gyülekezet. Öntötte Szlezák Ráfael állami vállalata, Bp.1957.”A 150 kg-os (66 cm) „Hála” harang felirata: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Zsolt. 103:2. A hernádnémetii ref. gyülekezetnek 1957-ben öntötte Szlezák Ráfael Állami Vállalata, Bp.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.