Látnivalók

A kazincbarcika-felsői református templom

Neve 1213 óta ismert. Egyháza volt 1332-ben. Ekkor még két falura különült, Alsó- és Felsőbarcikára. Ez utóbbit Egyházasbarcikának is nevezték, mivel ebben volt a templom. 1554-ben mind a két falu a török pusztítás áldozata lett.

A XVI. század végére reformátussá lett lakosság 1598-ban a XV. században épült középkori templomot használta. 1632-re e régi templom romos állapotba került, amit az 1700-as évek első felében építettek újjá és fa tornyot építettek mellé. 1882-ben tűz emésztette meg a templomot és a tornyot. 1883-ban megújították és átalakították. 1890-ben építették keleti homlokzata elé a tornyot. A belsőnek sík, egyszínűre festett kazettás jellegű famennyezete van.

A 168 kg-os (70 cm) harang felirata: „Az 1882-es tűzvész után újjáöntetett 1883-ban. Az 1944-45-ös harcok alatt ismét megsérült. Újjáöntetett 1949-ben a barcikai hívek közadakozásából Isten dicsőségére. Öntötte Szlezák Ráfael Rákospalota.” A 102 kg-os (58 cm) felirata: „Egyedül Istené a dicsőség. A világháborúba elvitt harang pótlására öntették a barcikai református egyház hívei közadakozásból 1929. Öntötte Szlezák László harangöntő, Magyarország aranykoszorús mestere Bp-en.” 

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.