Látnivalók

A keleméri református templom

A XIV. században gótikus stílusban épült templomát a XVI. században a reformátusok vették használatba. Magas tornyát 1769-ben alacsonyabbra vették. 1780-ban a templomon nagy átalakítást végeztek, amikor is keleti szentélyét lebontották s helyette a hajót hosszabbították meg, így lett a templom keleti vége egyenes záródású.

1807 aug. 21-én írták, hogy a templom igen régi épület, s ekkor volt egy 1742-beli és egy 1802-beli harangjuk. A szószék 1776-ban készült. E szószékről prédikált Tompa Mihály 1848-51 között, amíg ennek a gyülekezetnek volt a lelkésze. A belső mennyezet sík, vakolt. A középkori ablakokat átalakították. A falon látjuk Krasznai Mihály lelkipásztor emléktábláját, aki hitéért 1675-ben gályarabságot szenvedett. A táblát 1908-ban készítették. Nyugati homlokzat előtti órapárkányos tornyának déli oldalán erősen kopott freskótöredék látható.

A 250 kg-os (64 cm) harang felirata: „A keleméri ref. egyháznak készíttették özv. Tóth Jánosné és fiai: Tóth László gondnok és Tóth János az 1925. évben. Öntötte Walser Ferenc Budapest.” A 60 kg-os (43 cm) felirata. „Soli Deo Honor et Gloria. Anno1742.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.