Látnivalók

A kenézlői református templom

Középkori templomát a reformáció után használatba vették a reformátusok, majd amikor az épület használhatatlanná lett, fatemplomot építettek, mely 1699-ben állott. A templom mellé harangláb épült. Ez a fatemplom 1812-re teljesen elavult.

Lebontása után ugyanarra a helyre kőtemplomot építettek 1812-13-ban. 1926-ban építették a keleti homlokzat előtti 23 m magas tornyot és a nyugati kereszthajót, de megemelték a régi falakat is. Ekkor készült a vakolt és festett szószék is, amit homokkőből faragtak. Felirata az egyház hajdani jótevőinek: Kenízlei Bay Lászlónak és feleségének, Jakobfalvi Zsuzannának állít emléket. Kriptájuk a templom padlója alatt van. A belső mennyezete sík, vakolt.

A 360 kg-os (86 cm) harangot Egry Ferenc öntötte 1928-ban Kisgejőcön, felirata: „Öntetett Istennek dicsőségére a kenézlői jókedvű adakozó lelkek kegyes adományából az 1928-ik évben…” A 80 kg-os (53 cm) felirata: „T. N. vitézlő kenezlei Bay László úr felesége Jakabfalvy Susanna asszonnyal Isten ditsősségére a kenezlei refta. Ekklesiának öntette ao 1760 die 24 July.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.