Látnivalók

A laki református templom

Az 1595-ös összeírás református templomát említi. Erről annyit tudunk, hogy a mai templom mögötti domb tetején állott a temetőben, lebontották 1790-ben. A mai késő barokk stílusú templomot 1790-95 között építették a falu közepén 25 m magas tornyával, felhasználva a lebontott régi templom anyagát.  

A templom 1805-ben leégett, de a következő évben helyreállították. 1873-ban újra leégett a falu 32 házával együtt. Nemsokára ismét megújították. A templom keleti vége félköríves, a nyugati vége egyenes záródású. A belsőben háromszakaszos, csehsüveg boltozatos mennyezet van. A torony a templomhajó déli oldalának közepéhez csatlakozik.

A 350 kg-os (81 cm) harangot Szlezák Ráfael öntötte 1948-ban Rákospalotán, felirata: „Kezdeményezte s a kegyes hívek hozzájárulásával készíttette és Isten dicsőségére ajánlotta az Úrnak 1948. esztendejében a református egyházi énekkar.”

A 100 kg-osat (63 cm) Egry Ferenc öntötte 1907-ben Kisgejőcön, felirata: „Isten dicsőségére készíttette a laki református egyház.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.