Látnivalók

A martonyi református templom

Ez a föld 1249-ben még Szalonnához tartozott, 1283-ban már mint falu szerepel. Középkori birtokosai, az Örösúr nemzetség leszármazottai, a Martonyi melletti Hármashegyen 1341-85 között pálos rendi kolostort építtettek, mellé épült 1411-re egy gótikus templom, melynek 1550 körüli pusztulása óta még ma is jelentős maradványai vannak.

A nép ezt a vörösbarátok kolostoraként emlegette. A XVI. században a reformátusok használatába került a faluban a reformáció előtt épített fa templom, annak elromlása után építették 1710-12-ben az újabb fatemplomot. Ezeknek a fatemplomoknak nem volt tornyuk. A mai késő barokk stílusú templomot 1786-ban építette fel az egyház keleti homlokzat előtti tornyával. A templom, az iskola, tanítói lak, parókia és a falu nagyobbik része 1811-ben leégett. 1827-re épült újjá a templom, akkor fagalériás tornyot csináltak. A tornyot 1907-ben mai formájára építették át, ma 22 m magas. A belső berendezését 1983-85-ben teljesen felújították, de meghagyták a copf szószéket. A belső mennyezete sík, vakolt.

Három harangja van. A 300 kg-os (76 cm) acélharangot Diósgyőrben készítették, felirata: „Isten dicsőségére készíttette martonyi Vadas József ev. ref. egyházgondnok 1923-ban.” A 228 kg-osat (76 cm) Novotny Antal öntötte Temesvárott, felirata: „A martonyi ev. ref. egyház számára öntetett az 1902. évben Vadas József buzgó egyháztag gyűjtéséből Szentmártony Dániel lelkész és Kovács Pál gondnok idejében. No.1810.”A 110 kg-osat (62 cm) Gombos Lajos öntötte 1980-ban Őrbottyánban, felirata: „Légy hív mindhalálig… Isten dicsőségére ajándékozta a martonyi egyháznak Kondi Péter és Kondi Klára.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.