Látnivalók

A miskolc-avasi református templom

A honfoglaláskor (886) Árpád adományozta ezt a földet Bors vezér apjának, tőlük származik a névadó Miskolcz nemzetség. 1332-ben temploma volt. A mai késő gótikus templomot 1411-1489 között építették, a nyolcszög három oldalával záruló keletelt szentéllyel, déli oldalán támpillérekkel, mérműves ablakokkal.

Az épület egyenes záródású nyugati főhomlokzata is támpilléres. Eredetileg háromhajós, szentély-körüljárós csarnoktemplomnak épült és hálóboltozata volt, Themesváry Mihály plébános idejében szentelték fel. A török csapatok 1544-es első miskolci betörésekor óriási veszteséget szenvedett a város. Lakói közül 4000 rabot hurcoltak magukkal és felgyújtották az akkor még tornyos templomot. A tűzvész során a nyugati torony rázuhant a főhajóra és beszakította annak boltozatát, ez magával rántotta a mellékhajók boltozatát is. Miskolcon 1554-70 között meggyökeresedett a reformáció. A templom nyugati főhomlokzattól kissé északnyugatabbra 1557-ben felépítették a harangtornyot, négyzet alakú, támpilléres, fagalériás, hatszögletű gúlasisakkal, késő reneszánsz stílusban. Az ún. avasi templomot 1569-ben a reformátusok állították helyre. A templom mennyezetét könnyű, sík famennyezettel készítették el. 1653-59 között renoválták a templomot, ekkor állították a hajóban lévő karcsú oszlopok helyére a ma is meglévő hatalmas, négyszögletes pilléreket. Az idők során egy hosszú karzat is épült a hajó északi hossz-oldalába. Jelenlegi famennyezete 1772-ben készült. A nyugati karzatot 1895-ben építették az orgonának. A falakon láthatók a régi mennyezet bordaindításai. 1941-ben feltárták a templom padozata alatt levő kriptákat, lebontották az északi karzatot. Ugyanakkor középkori falfestmények is előkerültek, de még nem tárták fel azokat. Van a templomban egy 1490 körül készített intarziás királyi stallum, de megvan az ún. fekete szék is, ami a középkori egyház fegyelmezési eszköze volt. Festett Mózes-széke a XVIII. században készült, vele egy idős a szószékkorona. E koronához készíttette az egyház a szószéket. A harangtorony 1865-ben leégett, de nemsokára újjáépült. Benne található az avasi harangjáték szerkezete. A templom az Avas hegy oldalában, a középkor óta használt temető szélén áll. A miskolci református egyház neves lelkipásztorai voltak: Hevesi Mihály esperes-lelkész 1566-88 között, aki Balassa Menyhért udvari papja is volt és Melanchton Fülöp avatta lelkésszé 1555-ben Wittenbergben. Ő írta alá a debreceni hitvallást a borsodi traktus nevében 1567-ben. Csáji Márton 1729-től volt miskolci pap, később a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke lett. Kun Bertalan 1850-től, 1866-tól az egyházkerület püspöke 1910-ig.

A 750 (104 cm) és 250 kg-os (70 cm) harangjait a Bp-i Hm készítette. A nagyobbik „Miklós” felirata: „Isten dicsőségére és haló poraiban is áldott férje emlékére özv. Újhelyi Miklósné 1923. évben. No.4583.”A kisebbik „Johanka” felirata: „Ns. Petra Istvánné sz. ns. Szabó Julianna emlékére készíttette férje ns. Petra István, 1926. No.5660.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.