Látnivalók

A miskolc-Kossuth utcai református templom

Az avasi és a tetemvári templomok nem tudták befogadni a szaporodó lakosságot, ezért az egyház elhatározta, hogy új és impozáns nagy templomot épít. Báró Vay József egyházkerületi főgondnok eszközölte ki 1785-ben az építési engedélyt, ami abban az időben országos eseménynek számított.

Szepessy Ferenc ajándékozta az egyháznak a templom telkét. 1786-ban kezdték építeni késő barokk stílusban a templomot, munkálatai 1808-ben fejeződtek be. Az északi, oldalbejárati kapu felett tábla örökíti meg ezt. Őri Fülep Gábor sajószentpéteri lelkész, az egyházkerület püspöke szentelte fel 1808. november 19-én. A templom mindkét végében, az északi oldal hosszában, sőt a keleti karzat fölött egy második emeleti karzat épült. Boltozatos vakolt mennyezete van. A szószék és a Mózes-szék empire stílusban készültek. A földszinti padok végére Luther-rózsákat faragtak. 1821-ben orgonát építettek. 1843-ban leégett a tető, a falak is megsérültek, a kárt nemsokára kijavították. A miskolci református egyház régi vágya, hogy a templomhoz illő torony minél előbb felépüljön, pénz hiányában nem teljesült. Ezért 1863. szeptember 5-én a hiányzó összeg megszerzésére sorsjátékkal egybekötött színházi táncvigalomat tartottak, mely a torony építéséhez pár ezer forintot jövedelmezett. Így tudták felépíteni a 63 m magas keleti homlokzati tornyot 1865-ben. Ez a torony az egyházkerület legmagasabb tornya. A templom nyugati vége félkörívesen zárul. Eszter nevű harangja, az egyházkerület legnagyobb harangja.

3006 kg-os (177 cm) harang felirata: „Isten dicsőségére és egyetlen kedves kislányunk, nemes Bató Eszter emlékére, aki született 1837. szeptember 11-én, meghalt 1865. május 13-án. A miskolczi helvét hitvallást tartó evangéliumi egyháznak öntették a fájdalmas szívű szülék, Bató István és neje, született Imre Eszter. Öntötte 1865-ben Bécsújvárosban Hilzer Ignácz, súlya 53 mázsa 68 font, értéke 4558 ft. o e.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

 

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.