Látnivalók

Az abaújdevecseri református templom

A reformátusoknak 1696-ban és 1733-ban fatemplomuk volt, amely 1840. április 15-i tűzvészben leégett. Ezután kezdték építeni a jelenlegi templomot, mely 1841-re készült el. A belső térnek sík, vakolt mennyezete van. Az épület nyugati vége félkörívesen zárul.

A templom keleti homlokzata elé 1895-ben építették a16 mmagas tornyot. A templom a temetőben áll. A községet 1984-ben Encshez csatolták.

A 120 kg-os (74 cm) harangot Szlezák Ráfael öntötte Rákospalotán, felirata: „Szeretett édes jó anyja emlékére adományozta az abaújdevecseri egyháznak tolcsvai és ragyolci Csoma László 1935. Tolcsvai és ragyolci Csoma Istvánné született ippi Bydeskuthy Terézia, 1935. március 16-án.” A 60 kg-osat (48 cm) Egry Ferenc 1895-ben Kisgejőcön, felirata: „Novák András és neje Bosnyák Zsuzsánna ajándékából öntetett.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.