Látnivalók

A nagyrozvágyi református templom

A reformáció terjedése után, az 1595-ös összeírás református templomról szól. De 1696-ban már fatemplomot használtak, ebben volt a Pallagi-család kriptájának fedőlapja. Ezt a templomot 1820-ban lebontották, helyette 1820-23 között kőtemplomot építettek, ez nem felelt meg a követelményeknek, ezért 1912-ben lebontották.

A helyére épült 1912-ben a mai templom, keleti homlokzat előtti tornyával. A belsőnek boltozatos, vakolt mennyezete van. A déli falon láthatjuk az I. világháborús emléktáblát. A templom teljes felújítása 1997-98-ban történt Balla Endre, Amerikában elhunyt, volt nagyrozvágyi lakos 5 M forintos hagyatékából. Az Önkormányzat 2,5 M forinttal támogatta a munkát. Megszépült a torony, a tetőzet, a falak kívül-belül. A templom körüli zöld területet parkosították, csillárokat és szőnyegeket vásároltak. Elkészült az utca felőli kerítés, a külső tér világítása. Megújult a toronyóra, és a teljes villamoshálózatot is korszerűsítették.

A 639 kg-os (104 cm) harangot Egry Ferenc öntötte 1912-ben Kisgejőcön, felirata: „Isten dicsőségére öntette a nagyrozvágyi ref. egyház.” A 298 kg-osat (80 cm) Szlezák László Bp-en, felirata: „Isten dicsőségére és a templom 100 éves fennállásának emlékére öntette a nagyrozvágyi ref. gyülekezet az Úrnak 1923. esztendejében.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.