Látnivalók

A nagyvisnyói református templom

1320 körül már temploma volt. 250 év történetére homály borul. Középkori temploma az 1595-ös összeírás szerint református használatban volt. 1720-ban kőtemplomáról írtak, melyben szentély is volt. Az 1732. évi vizsgálat megállapítása szerint a templom még a reformáció előtt épült, és kálvinista prédikátor szolgált benne.

A mai templom középső részét 1769-70-ben építették (vagy alakították át?). A templom nyugati, barokk oromfalas részét 1803-ban építették, és készítették a kő szószéket, és a csukott tornácot. Ugyanebben az évben bontották le a meghajlott tornyot. A templom keleti része 1810-11-ben épült a homlokzat előtti toronnyal. Ekkor nyerte a templom késő barokk stílusát. A színes-festett, kazettás famennyezet is három részben készült: 1770, 1803 és 1810. Amennyezetet fehér és vörös lécek osztják táblákra, amikből széltében nyolc, hosszában tizenhat sor van. Ezeket sötétzöld alapon, hosszirányban fekvő, szőnyeg medaillonok díszítik. A csűrlőknek a közepén habos, felhős mezőkben négylevelű rozettákat látunk. A mennyezetet és a karzatok mellvédjeit egy képfaragó festette ki, ez utóbbiakat tájkép, várrom- és élőfa-ábrázolásokkal. Az egyik stallum a Latinák-család kétüléses kegyúri széke volt, rajta családi címerükkel. A másik stallum a Furmann-család kegyúri széke volt. A templom padlózatát 1896-ban téglázták. A templomot 1937-ben renoválták.

A 240 kg-os (70 cm) acélharangot Diósgyőrben készítették 1985-ben. A 76 kg-osat (51 cm) Szlezák László öntötte Bp-en, felirata: „Az 1914-1918-as világháborúban elesett hősei emlékére készíttették a nagyvisnyói református egyház hívei 1924-ben.” Van egy 80 kg-os (65 cm) repedt harangjuk a templomban, felirata: „Campana fusa sumptibus ecclesiae pagi Visnyio reformatae1708.”Bevésve: „In comitatu borsodiensi.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.