Látnivalók

A nyékládházai református templom

Itt Ládházáról beszélünk. A reformáció elterjedt ugyan, de a XVII. században elpusztult a falu. 1732-ben csak néhány református használta a templomot. 1746-ban népesült be a falu reformátusokkal, akiknek már nem volt elégséges a kicsiny templom, de igen avult volt a templom mellett álló harangláb is.

Az építkezésre engedélyt nyerve, 1790 szeptember 7-én az aranyosi kőbányából a hívek megkezdték a követ hordani. 1792 március 18-án kezdték a templomot építeni. A fundamentumot április 16-án megásták, betették a fundamentumkövet a nyéki hegy felől való végső szögletbe. Délután az egész nép, férfiak, asszonyok, gyermekek a fundamentumon kívül körös-körül állva, prédikátorunk az iskolásokkal együtt a fundamentumra lemenve, énekelve és imádkozva, isteni szolgálattal tettük a fundamentum-írást és bemenve minden ember és gyerek megütötte kalapáccsal a fundamentumkövet. Alamizsnaosztogatás is volt az építők számára. Bort, pénzt, terményt, aranyakat, borjút, lovat, mindenféle értéket adtak össze, csakhogy a templom felépüljön. A templom 1801-re épült fel. Szószékkoronájának tetején szárnyas angyallal. A tornyot a nyugati homlokzat elé 1927-ben építették. A belső mennyezete sík, vakolt. A tornyon látjuk az I. világháború hőseinek három emléktábláját. Az orgonáját 1992-ben felújították, egy új sípsorral gazdagodott.

Három harangja van. A 315 kg-osat (66 cm) Szlezák László öntötte Bp-en, felirata: „Az élőket hivogatom, a holtakat elsiratom, a felhőket szétoszlatom! Isten dicsőségére öntették a ládházi egyház buzgó hívei közadakozásból a háborúba elvitt harangjuk helyett az Úrnak 1926ik évében.” A 180 (50 cm) és 80 kg-okat (43 cm) Seltenhofer Frigyes öntötte Sopronban, a nagyobbik felirata: „Öntették mint a ládházai ref. énekkar tagjai 1927. évben: Ötvös Ferenc, Petyka Pál karnagy, Hegedűs József, Kiss András, Kiss Gyula, Kiss Imre, Kiss József, Kiss Sándor, Mészáros Gyula, Mészáros István, Mészáros Miklós, Nagy Papp László, Orosz Gusztáv, Paksy Elek, Paksy József, Paksy Kálmán, Petra Károly. No.5214.”A kicsié: „Ne csüggedj el kicsiny sereg! Tebenned bíztunk elitől fogva! Készíttették a ládházi ref. énekkar tagjai, 1927. No.5215.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.