Látnivalók

A pányoki református templom

Neve 1263 óta ismert. 1696-ban és 1733-ban református gyülekezete a középkori kőtemplomot használta. Többet ebből az időből nem tudunk. 1873-ban égett le az előző templom, elégtek az egyház iratai is.

A jelenlegi templomot 1874-ben építették úgy, hogy az előző templom falait két sukknyival feljebb emelték. A nyugati homlokzat előtti 25 m magas tornyát 1901-ben kapta. A belső mennyezete sík, vakolt. Felirat az úrasztala márványlapjának peremén: „Isten dicsőségére adományozta Futó József és neje Pataki Erzsébet az Úrnak 1938. esztendejében.”

A 350 kg-os (85 cm) harangot Novotny Antal öntötte Temesvárott, felirata: „Készült a szeretett pányoki ev. ref. egyház részére az 1911. évben.” A 200 kg-osat (70 cm) Szlezák László 1935-ben Bp-en, felirata: „Az Isten áldása legyen a jókedvű adakozókon. Isten dicsőségére adományozta a pányoki református egyháznak 18 évi hűséges gondnoka, Kórán István és neje Krakkai Mária az Úrnak 1935-ik esztendejében.” 250 kg Novothny Antal 1901. Temesvár. 120 kgSzlezák László 1935. Bp.

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.