Látnivalók

A ricsei református templom

Az 1595-ös összeírás idején református temploma volt. 1609-re néptelen, puszta hely lett a falu. Az 1733-as vizsgálat talált a faluban egy középkori romos kőtemplomot. A reformátusoknak 1781-ig volt egy fa haranglábuk, 1788 körül pedig volt roskadozó kis templomuk.

Amikor elhatározták a jelenlegi templom építését, a hívek munkabíró tagjai a máramarosi hegyekbe mentek fáért, s amit ott kivágtak, tutajjá kötözték és a Tiszán hazahozták. Szegénységük miatt csak a legnagyobb erőfeszítés árán volt lehetséges a templom felépítése, amely 1828-ban készült el keleti, 25 m homlokzati tornyával. A templomot 1892-ben bővítették, és 1928-ban nyerte el mai formáját. A belső mennyezete vakolt, a templom nyugati vége félkörívesen zárul. Az úrasztala lábán: „A ricsei református egyház tulajdona, szept. 27.1896.”A templomon 1990-2005 között végzett munkák: 1990 toronyfestés, 1995-96 tetőfödém csere, bádoglemezzel borítva, 1999 teljes külső tatarozás, 2000 toronyóra készült, harangvillamosítás modernizálása, 2004 szószék és úrasztali terítő garnitúra, új szószékkorona, 2005 10 regiszteres új orgona készült, szentelése 2005. aug. 25.

A 280 kg-os (78 cm) harangot a Bp-i Hm készítette 1922-ben, felirata: „Öntették a zemplénricsei református egyház hívei… No.1935.” A 180 kg-osat (70 cm) László Lajos öntötte Kisgejőcön, felirata: „A ricsei református sz. egyház újra átöntette, 1862…”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.