Látnivalók

A sajókeresztúri református templom

Nevét a falu Szent Keresztről nevezett templomáról kapta, mely a XIII. században épült román stílusban, majd a XV. században gótikus stílusban átépítették. 1576-ban önálló református egyháza volt, mely a középkori templomot használta. A templom a törökvilág végi (1680-90) harcok során rommá lett, 1709-ben építették újjá.

1725-ben emeltek a nyugati homlokzat elé egy alacsony kőtornyot, amelyre négy fiatornyos, fagalériás toronysisak készült. Egy 1893-as nagy tűzben a templom megsérült, tornya leégett. 1894-ben építették újjá, a torony falait jelenlegi, 25 m-es magasságára emelték, gúla alakú sisakot és támpilléreket kapott. A torony falának felső részén egy kétosztású, alatta rézsűs ablak van. A hajónak kora gótikus, keskeny keletelt szentélye, déli oldalán három rézsűs és egy mérműves XV. századi ablaka van. Belül pilléres diadalíve, a toronyba vezető nyugati kapuja pálcadíszes, négy-bélletes. 1760-70 között kerítőfalat raktak a templom köré, e falban van egy székelykapu-szerű díszkapu, felirata: A templomunk ezen kapuszárnyai közköltségen emelve e helyen állnak az üdvösség visszaszerzése 1766-ik évének március 14-e óta. A kerítés építéséig a templom körül használatos temető volt. 1924-ben új padokat készítettek és újabb támfalakat raktak a templom falainak megerősítésére. 1969-ben egy ablak helyreállítása során derült ki, hogy a keleti oldal gótikus ablaka eredetileg román stílusú volt, így is állították helyre. A megmaradt ötkaréjos ablakfelső állítólag a legrégebbi Magyarországon, ami abban a korban készült. A belső hossza28 méter, a hajó szélessége 7,5 méter, a szentélyé 5,5 méter, mennyezete sík, vakolt.

A 430 kg-os (92 cm) harangját Seltenhofer Frigyes öntötte Sopronban, felirata: „Készíttette a Sajókeresztúri ev. ref. egyház,1894.” A 370 kg-osat (74 cm) a Bp-i Hm készítette, felirata: „Isten dicsőségére buzgó adakozás útján a ref. egyház részére a község hívei, Sajókeresztúr, 1928.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.