Látnivalók

A sárazsadányi református templom

A jelenlegi község Bodrogsára és Bodrogzsadány egyesítéséből jött létre 1949-ben. Bodrogsárán (Ósárán) volt 1818-ban épült paticsfalú református templom fatoronnyal. Az egyház 1818-ban kezdte építeni a templom déli oldalán a cintermet, s rá a haranglábat.

Ez a falu a Bodrog folyó árvizei miatt feljebb települt, ezért a XIX. század végén lebontották e templomot. A bodrogzsadányi régi temetőben építették az új templomot 1905-07 között keleti homlokzat előtti 21 m magas tornyával, amely toszkán félpillérekkel van díszítve. A belső mennyezete boltíves és vakolt. Újsárán 1903 óta áll egy kis harangláb.

A 197 kg-os (82 cm) harangját Seltenhofer Frigyes öntötte 1907-ben Sopronban, felirata: „A nagy Isten tiszteletére, Eszter emlékére öntette Ns. Szabó Mihály és néhai Komáromi Eszter…”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

 

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.