Látnivalók

A sátoraljaújhelyi református templom

A XIV. században Szent Egyed tiszteletére épült és 1482-ben újjáépült templomát 1560-ban Perényi Gábor a reformátusok használatába adta. Az 1595-ös összeírás erről a református templomról ad hírt. A XVII. század közepétől Újhely a Rákóczi fejedelmi család birtoka lett. Ezért 1671-ben, Báthory Zsófia katholikus hitre térése következtében a hegyaljai református templomokat az újhelyivel együtt a katholikusoknak adatta.

Ekkor a hívek házaknál tartottak istentiszteletet. Thököly Imre 1682-ben újra a reformátusok használatába adta, akik 1711-ig használták a templomot, amikor végleg katholikus templom lett, majd 1768-ban lebontották. A reformátusok 1714 körül építettek deszkatemplomot, melynek tornácából kinyúló kis tornya volt. Ez 1740-ben leégett, majd újra építették, aztán 1768-ban a városban tomboló nagy tűzben ismét leégett. A mai templom késő barokk stílusban épült 1784-89 között, keleti homlokzatából félig kilépő 26 m magas tornyával. 1899-ben alakították mai formájára. A belső mennyezete sík, vakolt. A templom mellé szorosan épült házak miatt szépsége alig érvényesül.

A 710 kg-os (110 cm) „Sarkadi” harangot Szlezák László öntötte Bp-en, felirata: „Szolgálj Istennek és minket is arra hívj! Boldog nép az, amely hallja a te zúgásodat. Tebenned bíztunk eleitől fogva. Jöjjetek és imádjuk az Urat! Isten dicsőségére a sátoraljaújhelyi református egyháznak férje emlékére adományozta özvegy Sarkady Istvánné, született Loisch Mária az Úrnak 1936-ik esztendejében.” A 424 kg-os (92 cm) „Dókus” harang felirata: „A sátoraljaújhelyi református egyháznak hálás kegyelettel ajándékozta csabacsűdi Dókus Ernő, a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka, 1912. Seltenhofer Frigyes fiai császári és magyar királyi udvari harangöntők Sopronban. No. 2787.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

 

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.