Látnivalók

A szalaszendi református templom

1936-ban egyesítették Szala és Szend községeket. Itt az alsószendi templomról beszélünk. A XIII. századig két külön falu volt: Al- és Felszend. 1332-ben mind a két Szenden volt templom pappal. Alsószend mai református temploma a XV. században épült gótikus stílusban, bizonyítja ezt támpilléres, a nyolcszög három oldalával záruló keletelt szentélye.

Az 1595-ös összeírás az alsószendi református templomot említi. A templomot 1630-35 között újjáépítették, hajóját nyugat felé kitoldották. 1696-ban mind a két szendi templom a reformátusok használatában volt. (A felsőszendiről ezután nincs többé tudomásunk.) Az alsószendi torony nélküli templomot a XVIII. század végén barokk stílusban építették át, majd 1804-ben emelték nyugati homlokzata elé a 20 m magas tornyát. A szószék 1817-ben készült. A templomot 1850-ben és 1877-ben javították. A torony alatti belső kapu félköríves, felső zárókővel készült. A hajó 8, a szentély 6 méter széles, mennyezete sík, vakolt. Fuló Mátyás földesúr erősen elporlott sírkövét láthatjuk a templomban.

Három harangja van. A 120 kg-osat (65 cm) Novotny Antal öntötte Temesvárott, felirata: „Készíttette a szendi ev. ref. egyház, 1901.”A 96 kg-osat (55 cm) Szlezák László 1936-ban Bp-en, felirata: „Az élőket hivogatom, a holtakat elsiratom! Öntette a szendi református egyház, 1936.” A 25 kg-os (27 cm) felirata: „A F. szendi helv. Conf. Lévő eccla számártsináltatott 1790 esztendő Epperiessen.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.