Látnivalók

A szilvásváradi református templom

1576-ra reformátussá lett egyháza használta a középkori templomot, amit az 1595-ös összeírás is megerősít. 1628-ban épült templom toronnyal, mely a "mindent megemésztő idő érc-keze által leromboltatott". 1696-ban és 1732-ben is a reformátusok használták a régi templomot. A templom mellé 1746-ban fatornyot építettek, amely az új templom felépüléséig megvolt. E középkori templomot 1840-ben le kellett bontani.

Gróf Keglevich Miklós római katholikus földesúr elhatározta, hogy református vallású jobbágyainak új templomot épít. (A főúr ugyanis összeveszett az egri érsekkel és a templomépítéssel borsot akart törni az érsek orra alá.) A templom terveit Páck János vagy Hild József készítette, 1837-ben kezdte építeni Pavolni Ferenc egri mester Magyarország egyetlen és hatalmas méretű klasszicista körtemplomát, mely 1841-re lett kész. A főúr 40 ezer ezüst forintot áldozott az építésre. A templom a kupolán levő csillagig 35 méter magas, nyugati bejárata négy dór oszloppal és oromzatos triglifes portikusszal készült. A külső részén körül, részben vakablakok, fölöttük kör ablakok vannak. Kupolájának fedése bájos falusi díszt ad neki. Belseje 20 méter falmagasságú, körerkélyes, átmérője 22 méter, vakolt kupolaboltozatos. A templom a község keleti oldalán épült egy dombon. Az Eger városa felé néző bejárat fölé oda kellett írni (a közeli vashámorban kiöntött nagy betűkből) ezt a bibliai idézetet: Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái. (97. Zsolt 7. vers. 1840.) A templomtól északnyugatra áll az 1865-ben épült fa harangtorony, oszlopos, kilátásos tetővel, bádoggal fedve. Helytörténeti érdekesség, hogy a helyi Vashámorban készült egy öntöttvas tábla, mely a Szalajka patak partján, a sétányon található ezzel a felirattal: „Tilalmas a halászat, ebadta.” A kupola helyreállításával a tetőrekonstrukció 2004-ben befejeződött, a kupolát belül be is festették. A templomkert parkosítása is megtörtént. A csillag  templom tetején 32 m magasan van.

A 80 kg-os (51 cm) harang felirata: „Öntette Petrovay János úr Egerben, 1870. ápr. 19-én, a róm. kath. vallásból a reformátusra való áttérésének emlékére...” A 48 kg-osat (42 cm) Szlezák László öntötte 1924-ben Bp-en: „Dicsőség a mennyekben Istennek, békesség földön az embereknek. Emlékül öntette a szilvásváradi ev. ref. egyház részére Krassó Lajos és neje Krassó Fáni, 1924. május 8-án.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

 

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.