Látnivalók

A szuhafői református templom

1332-ben egyháza volt pappal. A reformáció korán elterjedt. A parókiát 1748-ban építették. Ismeretlen időben épült fa temploma 1763-ban leégett. Ezután határozták el, hogy új templomot építenek. 1782-83-ban épült késő barokk stílusban észak-déli tengelyben a mai templom. Az 1834-es földrengés megrongálta a templomot, de hamar kijavították.  

A tornyot 1861-ben építették a hajó nyugati oldalának közepéhez, a magasságát azonban kevesellték, mert 1862-ben feljebb emelték a falait, az ma 20 m magas. A belsőnek kazettás jellegű famennyezete van. A hajó keleti vége sarkított. A templom a község fölötti magaslaton a temetőben áll. Állítólag itt született Szuhai Mátyás magyar kuruc vezér.

A 200 kg-os (70 cm) harangjának felirata: „Jertek imádjátok az Urat. Isten dicsőségére öntették a szuhafői református egyház hívei az 1925. évben. A Hm. rt. öntött engem Bp-en F. W. Rincker által, no. 5200.”A 120 kg-os (59 cm) felirata: „Bartók József özvegye, szül. Lenkey Juliánna öntette a felső-szuhai ref. egyház részére. A harangot öntötte Hilzer Ignácz Bécsújhely. Új modor szerint felszerelte Pozdech József Pesten, 1868.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.