Látnivalók

A szuhogyi református templom

1332-ben már volt temploma és papja. A XVI században reformátussá lett a lakosság, az 1595-ös összeírás szerint a középkori templom az övék volt. 1598-ban lelkészük is volt. Későbbi katholikus földesuruk (gróf Gvadányi Ádám) az ellenreformáció idején, 1738. május 20-án mindenétől megfosztotta a református egyházat, elvette templomát, azt a pápistáknak adta, és megesküdött, hogy a faluban sohasem lesz többé kálvinista prédikátor.

Szentgyörgyi Sámuel (Tiszáninnen első püspöke) hozzá intézett levelét felbontatlanul a sárba taposta. Megszűnt az egyház önállósága, és filiaként élt 1948-ig. Szerették volna továbbra is közösen használni az elvett templomot a katholikusokkal. Csupán azt kérték, hogy a képeket arra az időre borítanák le, míg ők a templomban vannak, mert félnek a bálványozástól. E közös használatot az örökös gyűlölség miatt nem engedélyezték nekik. Amikor 1854-ben lebontották az elvett templomot, a vakolat alól előkerült a 122. zsoltár 3. versének szövege és Négyesi Szepesi János hajdani református földesúr neve. A Türelmi Rendelet után (1790-96 között) építették ki késő barokk stílusban a korábban épített imaházból a jelenlegi templomot kelet-nyugati tengellyel, a hajó déli oldalának közepéhez csatlakozó toronnyal. A tornyot 1899-ben magasították, és órapárkánnyal látták el. A megnövekedett teher és a templom mellett folyó Szuha patak szabályozatlansága okozhatta a templom elvizesedését, és tornya ledűléssel fenyegetett. Ezért 1985-ben lebontották a tornyot és helyette 1987-re 20 m magas új tornyot építettek. Ugyanekkor szigetelték a templomot, lebontották a kő szószéket, kifestették a templom belsejét. A belső mennyezete a falból félig kilépő pilléreken nyugvó három csehsüveg boltozatos.

A 168 kg-os (66 cm) harangot Bp-i Hm készítette 1930-ban, felirata: „Isten dicsőségére öntette a szuhogyi ref. egyház 1930. évben.” A 100 kg-os (66 cm) acélharangot Diósgyőrben készítették 1920-ban, felirata: „Béke harang. Jakab József és neje adománya…”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.