Látnivalók

Az alsószuhai református templom

A középkorban egyháza a faluval együtt a török világ kezdetén elnéptelenedett. Lakói később visszaköltöztek, de már reformátusok voltak. A XVI. században reformátussá lett a középkori templom is, melyről nem tudunk többet.

Amikor 1827-28-ban felépítették a jelenlegi templomot, meghagyhatták a régi templom falainak egy részét. A templom kelet-nyugati tájolású. 1858-ban építették a nyugati homlokzat elé a24 mmagas kőtornyot mutatós barokk sisakjával együtt. 1860-ban az egész falu leégett, de mivel a templom távol volt a falutól, sértetlen maradt. A belsőnek 106 egyforma táblából álló festett kazettás famennyezete van, amit növényi ornamentikával díszítettek. Minden berendezése egyidős a templommal.

Három harangja van. A 177 kg-os (71 cm) felirata. „Az A. szuhai sz. Ecc. Tsináltatta 1816-ik esztendőben D. Dapsy Dániel kurátorságában.” A 100 kg-ost (55 cm) a Bp-i Hm készítette, felirata. „Öntette az alsószuhai ref. egyház az 1926. évben.” Az 54 kg-os (46 cm) felirata: „Figyelmezz reám és hallgass meg engemet, 55. zsolt. 3 v. Az Úrnak 1932-ik évében az alsószuhai ref. egyház részére adományozta Csőgér Pál és neje. Öntötte Szlezák László harangöntő, Magyarország aranykoszorús mestere Bp-en."

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.