Látnivalók

A taktaszadai református templom

A falu neve 1270 óta ismert, de 1467-1567 között pusztán állt. 1600 után lett a Rákóczi-család birtoka, majd 1706 körül ismét elpusztult. 1717-20 között másik helyre telepítették, amikor új telepeseket is hoztak urai. Az első ismert református imaháza csupán nádból épült és náddal volt fedve, ami érthető módon rövid ideig tartott.

A következő temploma fából készült, ez is rövid életű volt. 1746-ban paticsból építettek újat. A Türelmi Rendelet adta a mai templom építésének lehetőségét. 1794-1801 között épült copf stílusban, nyugati homlokzat előtti 32 m magas tornyával. A templom keleti vége félkörívesen zárul, mennyezete három szakaszos csehsüveg boltozat, a hevederívek oszlopokon állnak és a falak mentén hosszában is össze vannak kötve. A nyugati karzat középső ívén szép díszítést látunk. Kehely formájú kőszószéke van, szószékkoronája különlegesen szép.

A 330 kg-os (84 cm) harangot Gombos Lajos öntötte 1983-ban Őrbottyánban, felirata: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! I. Sám. 3:10. Készült 1922-ben és az 1982-ben megrepedt harangot újraöntették a taktaszadai református egyházközség hívei...” A 212 kg-osat (68 cm) Ducsák István 1953-ban Őrszentmiklóson, felirata: „Boldogok, akik hallják az Istennek beszédét és megtartják azt.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.