Látnivalók

A tiszaladányi református templom

A középkorban templomos hely volt, azonban egyházának és templomának történetét homály fedi. A mai templom nyugat felé történt bővítéséről van tudomásunk, de az időpontot nem ismerjük. 1792-94-ben kapta nyugati homlokzat előtti 30 m magas órapárkányos tornyát. 1882-83-ban klasszicizáló stílusban újjáépítették és készítették belső berendezését.

1912-ben megtoldották a déli 8×11 méteres oldalhajóval. Keleti szentélye feltehetően a középkori gótikus templom maradványa, a hatszög két oldalával zárul. Valószínű, hogy egykori diadalívének maradványa az a két pillér, mely elválasztja a szentélyt a belső tértől, amelynek mennyezete sík, vakolt.

A 200 kg-os (70 cm) harangot a Bp-i Hm készítette 1923-ban, felirata: „Öntette a tiszaladányi református gyülekezet. No. 4530.”A 107 kg-osat (59 cm) Szlezák Ráfael öntötte 1948-ban Rákospalotán, felirata: „Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget! Jel. 14:7...”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.