Látnivalók

A tiszatarjáni református templom

Neve 1214 óta ismert. 1332-ben Szentháromság tiszteletére szentelt temploma volt. Még a középkorban mezővárosi rangot kapott, lakossága a XVI. század közepére reformátussá lett. Az 1595-ös összeírás szerint református volt a középkori kőtemplom. 1605-ben református lelkésze is volt. 1642-ben olyan rossz állapotban volt a templom, hogy helyreállításához a vármegye 12 forint segélyt adott.

Az 1746-ban megtartott vizitáció megállapította, hogy a templom a reformáció előtt épült a Holt-Tisza folyó partján. A több száz éves épület 1779-ben beledőlt a Tiszába. 1779-80-ban építették az új templomot késő barokk stílusban, de 1790-ben két ölnyivel bővítették, és 1792-ben keleti homlokzata elé emelték a 30 m magas órapárkányos tornyát. A belső mennyezete sík, vakolt, nyugati vége félkörívesen zárul. A márványlapos úrasztala 1900-ban készült. Orgonája az egyházkerület egyik legrégebbi hangszere. A szószék fölött ezt olvassuk: "Ékes szólások sok füleket meghatnak, de szívben a szentség, tudomány és bölcsesség Istentől adatnak." Kár, hogy a templom nyugati végéhez közel épültek az oda nem illő gazdasági épületek, az északi oldalon pedig a fenyőerdő beszorítja az egyébként igen mutatós épületet. Lelkipásztora volt Édes Vince, aki az 1848-49-es szabadságharcban küzdő, harcos papként vett részt. 2002-ben a templom tetőzetét javították, és a nagy kar alatti falazatot építették át, 2005-ben a templom ablakait cserélték ki, és a villanyt modernizálták.

Három harangja van. A 770 kg-os (120 cm) a „Béke és szabadság” harangja, öntötte Ducsák István Őrszentmiklóson. felirata: „A jövő a béke emberéé. Zsolt. 37:37. Készíttette a tiszatarjáni református egyházközség az Úrnak 1958. évében, Kóródy Gyula lelkipásztor úr idejében”. A 401 (87 cm) és 160 kg-osokat (65 cm) a Bp-i Hm készítette, a nagyobbik felirata: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket. Máté 11:28. A világháborúban elesett hősök emlékére a tiszatarajáni református hívek áldozatkészségéből,1924.”A kisebbiké: „Készült Horváth István és Pataky Lacika emlékére, Tiszatarján, 1924.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.