Látnivalók

A zemplénagárdi református templom

A helység neve a XIII. század óta ismert. Körülbelül ebben az időben épült kváderkövekből az a temploma, amelyet 1451-ben gótikus stílusban építettek át. 1539-ben protestáns egyháza volt, és 1595-ben református volt a templom. Nem tudjuk, hogy elvették-e eleinktől ezt a templomot, vagy rombadőlt? (A görög katholikusok 1778-ban átépítettek egy templomot.)

A reformátusok 1642-ben egy dombon építettek torony nélkül új templomot. Közel 150 évig használták, amikor kicsi és elavult lett. Új templomot kellett építeni. A közeli Bodrogszentesről hozatták a követ, s építették 1790-91-ben (vagy 1780-1800 között) a templomot. A 21 m magas tornyot 1820-22-ben építették a keleti homlokzat elé. A templomot 1878-ban bővíteni kellett, nyugati vége a nyolcszög három oldalával zárul. A belső mennyezete sík, vakolt. Amikor a nagyharang öntését elhatározták, azzal a kéréssel fordult a presbitérium a 20 km-re levő, már igen jó hírű Egry Ferenc kisgejőci harangöntőhöz: "Harangjuk bírjon olyan kellemes zengzetességgel, hogy legyen fenséges amikor megszólal, s tegyen kibeszélhetetlen jó benyomást az emberre." 2000-ig a templom belsőben kavicságyat készítettek az átázás megszűntetésére, majd kívül-belül festették a templomot. Ezután a toronysüveget kellett lebontani, helyére teljesen új készült, a régi gomb és csillag visszament a helyére. 2004-ben átfestették a tetőt, új csatornát szereltek fel hófogóval, kicserélték a zsalugátereket.

A 820 (112 cm) és 392 kg-os (92 cm) harangjait Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön, a nagy felirata: „Istennek dicsőségére készíttették a zemplénagárdi református anyaszentegyház tagjai közadakozásból az Úrnak 1908-ik esztendejében…” A kisebbiké: „Istennek dicsőségére készíttették a zemplénagárdi református anyaszentegyház tagjai közadakozásból az Úrnak 1927-ik esztendejében…”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.