Látnivalók

Miskolc Martinkertvárosi Református Templom

Miskolc különleges szépségű templomát Szeghalmi Bálint tervei szerint építették fel 1929 és 30 között késő szecessziós stílusban. A belsőépítészeti munkáit a jónevű és közismert miskolci asztalos, Schuman János készítette, aki a Deszka-templom berendezéseit is készítette

Az alapkőletételi ünnepség 1929. szeptember 5-én volt.

Az előreugró bejárattól jobbra a 32 méter magas, kakasos torony áll.

Miskolci érdekesség, hogy sok református tornyon kakas látható csillag nélkül.

Az épület római kereszt alaprajzú, a főhajó 26 méter hosszú és 11 méter széles, a kereszthajók 5 méter hosszúak és 15 méter szélesek.

A nyolcszög ötoldalával záródó templomvégben kapott helyet az orgonakarzat, amelyen a Sárospataki Főiskolából áthozott, Wagenstein Lipót által 1910-ben épített hangszer áll, amelyet később Rieger Ottó átépített. 1 manuálos, 16 változatú.

Az orgona előtt a szószék és az úrasztala áll.

A szószék két oldalán a ígét olvasunk: \"Békesség néktek\".

A centrális elrendezésű templomban a teret körülölelő karzatokkal együtt 450 ülőhely van..

A belső érdekessége még a faburkolatú, csúcsíves dongaboltozat.

Szélesség (lat): N 48° 5,6150'
Hosszúság (lon): E 20° 48,2310'

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.