Látnivalók

Az edelény-borsodi református templom

Ez a vármegye névadó faluja. A magyar honfoglalás idején itt épített várat Benger fia Bors vezér, róla nevezték el a várat is és a falut is. Bár a honfoglalás idején ismert és lakott hely volt, középkori történetéről nagyon keveset tudunk.

Lakossága a XVI. század közepére reformátussá lett és 1732-ben használatukban volt a reformáció előtt épített fatemplom. Jelenlegi templomát a Bódva-völgy síksága szélén a mintegy 10 m magasra emelkedő egykori várdomb kősziklájának nyugati szélére építették 1789-97-ben. A várdomb a honfoglalás korától kezdve temetkezési hely is volt. A templom belső berendezését és a mennyezet fatábláit is Hubay Sándor naprágyi asztalosmester készítette és festette. A templom keleleti vége félköríves záródású, nyugati, homlokzat előtti tornyát 1809-11-ben építette Csatlós János szendrői kőműves. A községet 1950-ben csatolták Edelényhez.

A 211 (74 cm) és 90 kg-os (57 cm) harangjait Szlezák László öntötte Bp-en. A nagyobbik, felirata: „Ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket. Ez a harang részben az 1832-ik évben közadakozásból beszerzett, de 107 esztendei használat után meghasadt harang árából, nagy részben pedig Harkay Dániel presbiter és Szathmáry Juliánna templomszerető buzgó egyháztagok nagy áldozatkészségéből öntetett Isten dicsőségére Szentmártony Dániel lelkipásztor idejében, az Úrnak 1939. esztendejében…” A kisebbiké: „A borsodi református egyház részére készítették Szathmáry Pál és neje Lenkey Erzsébet családjukkal az 1921-ik évben Szabó Lajos h. lelkészsége idején… Magyarország feltámadása reményében.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.