Látnivalók

Az égerszögi református templom

1300 körül kőtemploma és papja volt. A XVI. században reformátussá lett népe ezt a templomot vette használatba, erről szól az 1595-ös templomösszeírás is. A hagyomány szerint a temetőben álló templomnak fatornya volt.

Mai templomát 1791-ben építették késő barokk stílusban. A hajó mind a két végén egyenes záródású, mennyezete két csehsüveg boltozatból áll, amelyek a falakból kilépő pilléreken nyugszanak. A 24 m magas tornyot 1929-ben építették eklektikus stílusban a déli oldalfal közepe elé.

A 120 kg-os (75 cm) harang felirata: „Az élőket hívogatom, a holtakat megsiratom. Isten dicsőségére öntötték Seltenhofer Frigyes fiai, m. kir. udvari szállítók. Újraöntetett Sopronban 1936-ban 15 évi jótállással Sopronban. No.5757.”A 75 kg-osat (53 cm) Heidenberger Mihály 1843-ban Losoncon, felirata: „Az egerszögi egyház készíttette a maga költségén Szabó József lelkész és Boros Sámuel gondnok ideiben.” A sisakján: „Vasalta Szajkó István, Tóth András gondnok.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.