Látnivalók

A füzérradványi református templom

A mohácsi vész után (1526) hamar elterjedt a reformáció a faluban, birtokukba vették a középkori templomot, mely egy dombon, a régi temetőben állt. Az ellenreformációs üldözések és a pestisjárványok miatt megsemmisült az egyház.

A maradék nép csak az akkor még református földesurak kastélyában vehetett részt istentiszteleten. De amikor az uradalom katholikus kézbe került, a református híveknek nem tartottak többé istentiszteletet. A katholikusoknak pedig templomot építettek. A reformátusság felzúdulására a földesúr megengedte, hogy a falu közepén építhessenek maguknak is egy kis fatemplomot. De a későbbi földesúr megharagudott a reformátusokra, és templomukat elvette, fáját elhordatta, a helyét egy zsidó korcsmárosnak adta. Ezután sokáig házaknál tartották az istentiszteletet. A Türelmi Rendelet (1782) következtében kapták meg a templomépítési engedélyt, s azt 1788-89-ben felépítették. Keleti homlokzat előtti tornyát 1907-ben neoklasszicista stílusban építették. A templombelső mennyezete sík, vakolt, nyugati vége a nyolcszög három oldalával zárul.

A 187 kg-os (76 cm) harang felirata: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. Róma 9:16. Öntette a füzérradványi születésű, amerikai lakos G. Demeter József és neje Danyi Hermina családjával a füzérradványi református egyháznak Isten dicsőségére 1926-ban. Újjáöntetett 1953-ban Budapesten Szlezák Ráfael államosított harangöntő műhelyében a hívek áldozat-készségéből.” A 60 kg-os (44 cm) felirata: „A ratványi reformata sz eklesia maga költségén öntette. Tasnádi harangöntő,1796.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1

Települések

Kiemelt ajánlatunk

Sárospatak / Kiállítás

Bibliakiállítás Sárospatakon


Nagyobb térképre váltás

Látogasson el a Biblia évének jegyében készült Biblia kiállításra a Nagykönyvtár dísztermébe.