Beküldött fotók archívuma
Kazincbarcika-alsói konfirmáció, 2015.
Beküldő: AdminisztrátorGyülekezetünkben 2015. április 26-án volt a konfirmáció. 6 fiatal és 7 felnőtt testvérünk tett fogadalmat és vett
először úrvacsorát.
Beküldő: Tóth Sándor ny.lelkipásztor
Emléklap gyülekezeteink találkozóján
Beküldő: Tarsoly Eszter2015. március 25.
Egy nap, amire nagy igyekezettel és szeretettel készültünk.
Egy nap, amikor a hétköznapból ünnep lett.
Egy nap, amikor megtapasztaltuk, hogy minden különbözőség ellenére is lehet egységben, egyetértésben lenni.
Délután 5 órakor megkondultak a kis bodroghalmi templom harangjai, hogy Isten imádatra hívjanak. Zengett a zsoltár, határokon és szíveken át ívelt az énekszó, a köszöntés. Nagytiszteletű Kovács József lelkipásztor érkezett hozzánk a szatmárhegyi gyülekezet küldöttségével, hogy evangelizációs hetünkön Isten igéjét hirdesse és hogy a már korábban felvetett testvér gyülekezeti szándékot megerősítsük. Részünkről a Halom Dalkör tagjai üdvözölték a vendégeket színes énekcsokorral, majd gyülekezetünk ajándékát nyújtottuk át a hozzánk látogatóknak. Felemelő volt hallgatni a bátorítást Isten igéjéből, hogy Ő ki tud emelni bennünket a csüggedés verméből még akkor is, amikor látszólag minden ellenünk szól. A szatmárhegyi gyülekezet jelenlévő tagjai énekkel és versekkel köszöntöttek bennünket, az alkalom végén pedig sor került a két gyülekezet találkozójának alkalmából előállított emléklapok aláírására is.
Istentiszteletünket követően kötetlenebb formában is találkozhattunk, beszélgethettünk egymással a presbitereink és asszonytestvéreink jóvoltából asztalra kerülő finom vacsora mellett.
Azonos nyelv, azonos hit, azonos magyar lelkület, azonos dallamok s mégis megannyi különbözőség. De ez így van rendjén. A testvérek sem egyformák. Egy tőről származnak, de különböző adottságokkal, különböző habitussal, különböző lelki ajándékokkal rendelkeznek.
Úgy vélem, nagy jelentőségű, amikor két ország két gyülekezete testvérként egymásra talál egyazon tőhöz tartozva, Jézus Krisztushoz, akinek van hatalma arra, hogy különbözőségeinket egymás javára fordítsa szeretetében egyesítve.
Tarsoly Eszter
bodroghalmi lelkipásztor
Virágvasárnapi istentisztelet a Sárospataki Református Gimnázium diákjaival
Beküldő: Tarsoly EszterVirágvasárnap Bodroghalomban
Március utolsó vasárnapján a Sárospataki Református Gimnázium 9. E osztálya látogatott el gyülekezetünkbe Kiss Norbert osztályfőnök vezetésével. Igét hirdetett Fejér Zoltán nagytiszteletű úr, a diákok pedig énekszóval és versekkel adták hírül virágvasárnap örömüzenetét.
Köszönjük, hogy itt voltak és Isten áldását kívánjuk életükre!
Kántálók egy része Sajóecseg, 2014 Karácsonya
Beküldő: Harkai ErzsébetKántálók egy része Sajóecseg, 2014 Karácsonya
Március idusára
Beküldő: Berec EnikőA Szabolcsi Református templom a Szabolcsi Földvárról tavasszal.
Megjelent legújabb bibliatípus
Beküldő: AdminisztrátorMegjelent legújabb bibliatípusunk: a középméretű revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) praktikus, cipzáras bőrkötésben, ezüst élmetszéssel, regiszterrel. Rendszeres használatra, utazásra, ajándékozásra kiválóan alkalmas kiadás. Részletek: kalvinkiado.hu
Vakációs Bibliahét résztvevői a Szuhogyi Református Gyülekezetben
Beküldő: Szabó PéterVakációs Bibliahetet tartottunk gyülekezetünkben szerdától vasárnapig. Minden nap 35-45 gyermek vett részt az alkalmakon. A foglalkozások ebéd után kezdődtek történet megismeréssel, kézművességgel, sok-sok játékkal. Az uzsonnát követően pedig a gyermekek is részt vettek az esti evangélizációs alkalmakon. Vasérnap az úrvacsorás Istentiszteleten a héten tanult aranymondásokból és énekekből adtak képekkel szemléltetett beszámolót a hét áldásairól. Legyen mindenért Istené a dicsőség; a szolgálatban résztvevőknek és a támogatóknak pedig köszönet.
Szabó Péter
Vendégek a Sátoraljaújhelyi Református Cigánymisszióban
Beküldő: Pál LászlóJúlius elején Pál Ferenc atya Karitasz csaportja meglátogatta a Sátoraljaújhelyi Református Cigány- gyülekezetet. Nagyszerű bizonyság volt a katolikus testvérek számára is, hogy „Nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között
kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (ApCsel
10:34-35)
Alsózsolca és Felsőzsolca gyülekezeti kiránduláson, Sóstói Múzeumfau
Beküldő: Alexa GáborA két gyülekezet 2014. július 10-én 70 fővel jár Nyíregyháza-Sóstón a múzeumfaluban, ahol a paticsfalú templomban áhítattal ért véget a kirándulás.
Kitekintő RSS
- Elhunyt Demes András az utolsó magyarul prédikáló lelkész Argentínában
- Re:formálj! - Elindult a regisztráció a Csillagpontra
- V. bibliaismereti verseny
- A tanítványság kérdései - Kereszt-kérdések konferencia
- „Egy házunk van" teremtésvédelmi konferencia
- Szeretethíd: elindult a regisztráció
- Missziói lelkésztovábbképzés sorozat - Lelkésztovábbképzés Michael W. Goheen előadásaival
Pályázatok RSS
- Vezetői pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninneni templomépítési program” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-TAB-20-P-0019 azonosítószámú pályázat „2020. évi egyházi táborok és közösségi célú projektek támogatása”
- Megvalósult az EGYH-EOR-20-P-0072 azonosítószámú pályázat
- Megvalósult az EGYH-KCP-17-P-0168 azonosítószámú pályázat „Tiszáninnen értéknövelő támogatás” alprojektje
- Megvalósult az EGYH-KCP-16-0097 pályázat
- Megvalósult a EGYH-ESZK-19-0023 pályázat
Napi lelki táplálék
Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Jn 1,3
Máté 6,16-24
„Amikor böjtöltök, ne legyen szomorú az arcotok, mint a képmutatóké! Ők eltorzítják arcukat, hogy mindenki lássa,...
Máté 6,16-24
(9) „…meggyalázza a kevélységet...” (Ézsaiás 23)
– A nemzetekről szóló próféciák záró beszéde ez Ézsaiás könyvében (13–23. fejezetek). Szimbolikus próféciával kezdődött ez a sorozat, Babilon ellen; és most Tírusz ellen is szimbolikus üzenet hangzik el. Ez azt jelenti, hogy a történelmi valóságtartalmán túl, messze többet üzen mindkét prófécia.
Lukács 4,22–30 - Keserű tapasztalat
Még ha meg is próbálunk közös nevezőre jutni másokkal, akkor is megesik, hogy a „jézusi örömhír” nem ér célt embertársainknál.
2018. január 10. szerda
Találkozások
„Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.” (Ap Csel 10,33)
Dömötör Ilona: Egyet kérek az Úrtól
Csak egyet kérek, egyetlen Királyom
az évnek kezdetén:
hogy végeztéig mindegyik szavadra
igent mondhassak én.
Ha jóságod a vígság harmatcseppjét
szívemre ejtené,
nézzek fel Rád, mint hajnalkák nevetnek
a kelő nap felé.