A szomszédos településen, Sajószentpéteren az 1550-es években már reformált gyülekezet működött. Ezért igen valószínű, hogy az Alacskán földbirtokkal rendelkező és meghatározó jelentőséggel bíró családok (Szepessy, Ragályi, Lossontzy, Szentpéteri, Szemere) korán az új hit követői lettek és így Alacska is elindulhatott a reformációútján.
Az 1600-as évek elejére lett Alacska református falu és ekkor vették birtokba a régi, középkori kőtemplomot. A gyülekezet fejlődését mutatja, hogy hamar megkapta az egyházközség a papválasztás jogát.
A folyamatos külső építkezések a gyülekezeti élet megpezsdülését eredményezte. Erről tudósítanak bennünket azok az egyházi iratok, amelyek ma is megtalálhatóak a Parókiális Gyűjteményben.
Az egyik ilyen értékes dokumentum a Matricula, ami 1751-től kezdve foglalja magában az Alacskán szülöttek, elhunytak és konfirmáltak adatait.
De szintén ettől az évtől követhetjük nyomon egészen a mai napig az Alacskán szolgálatukat végző lelkipásztorok névsorát.
1770-től pedig feljegyzésre került minden olyan esemény, ami fontos és meghatározóvolt a gyülekezet életében.
Az 1780-as évtől vezetett gondnoki számadások az egyházközség mindennapi életébe nyújtanak betekintést.
Érdekes, hogy az alacskai református egyházközség presbitériumának tagjait 1805-ig a főgondnok nevezte ki. 1805-ben kapta meg a presbitérium azt a jogot, hogy tagjait maga válassza ki. Az 1832. év hozott változást ebben a gyakorlatban, hiszen ezután már a gyülekezet közössége választotta meg a gyülekezet vezetőtestületének tagjait.
Alacskán az egyházközség és iskolája az államosításig meghatározta nemcsak a gyülekezet közösségének életét, hanem a községét is. Ehhez kellettek az elkötelezett tanítók, akik elhívatásuknak megfelelően nevelték is az alacskai gyermekeket és fiatalokat.
Ilyen tanítók voltak Tóth Mihály, Deák Gábor, Üveges Vilma vagy Kiss Gyula.
A református iskola 1925-ben lett két tanerős intézmény. A tanítást mindennap imádkozással kezdték és fejezték be. Nagy hangsúlyt fektettek a hitoktatásra.
Vasárnap kötelező volt a templomba menni. A tanítóvezetésével a fiúk a kiskarban ültek és ők alkották a kórust.
Szigorúan vették a gyermekek erkölcsi nevelését. Minden évben vizsgázniuk kellett a tanulóknak. A vizsgának két része volt, kicsi és nagy. A kis vizsga az iskolában volt megtartva a presbiterek és az egyházlátogatók előtt. A nagyvizsgának a templom adott helyet, ahol az egész gyülekezet tanúja volt, ahogy a gyermekek számot adnak tudásukról.
Alacskán a gyülekezetnek gazdag támogatója volt a Miklós-család, aminek tagjai generációkon keresztül szívükön viselték a református egyházközség sorsát.
Miklós Ödön volt ennek a családnak egyik kiemelkedő alakja, aki a gyülekezet főgondnoka volt és közegyházi tisztséget is viselt, hiszen az 1904-06. évi zsinaton a Tiszáninneni Református Egyházkerület küldötte volt.
De Miklós Elemér sem maradt le családtagjaitól, hiszen a község legnagyobb birtokosaként 1921-ben harangot adományozott a gyülekezetnek.
Az alacskai gyülekezet az elmúlt évtizedekben is bizonyította, hogy erőfeszítések árán is, de élni akar!
(Forrás: Alacskai Hírnök, 2001. június 29.-i Millenniumi száma.)
