Az Alacskai Református Egyházközség Honlapja

Kántortalálkozó

2014-06-24 13:10:44 / Rákosi Réka

 

 

 

II. Alacskai kántortalálkozó

 

2014.06.21.-én szombat délelőtt szokatlan időben, fél 10-kor szólt a harang Alacskán, amiből lehetett következetni: valami készülődik az egyház táján. Így is volt. Immáron második alkalommal vártuk templomunkba az egyházi ének kedvelőit és mívelőit. A presbitérium lelkes tagjai fogadták a kerületből érkező kántorokat, énekeseket, lelkészeket. Több helyről érkeztek a kántorok Ózd, Putnok, Vadna, Sajóivánka-Sajókaza, Sajószentpéter, Kondó, Radostyán, Hangács, Damak, Szuhogy, Nyékládháza, Miskolc-alsóváros, Miskolc-belvárosból. Ellátogatott a miskolci kántorképző tanulmányi vezetője Gyüre Bálint kántor úr is. A templomban Pogácsás Patrik végzős kántorképzős hallgató orgonazenével kedveskedett az érkezőknek. Eközben a parókián gyűlt a sok-sok finom sütemény, üdítő és bor felajánlás a gyülekezet tagjainak köszönhetően.

 

10 óra előtt pár perccel, Dr. Bódiss Tamás zsinati énekügyi előadó vezetésével az áhítat énekeinek gyakorlása történt: 47,67,107. számú zsoltárok és a 492. dicséret.

A mindenki számára értékes igei szolgálatot Nt. Bundzik Attila, Ózd-Sajóvárkonyi lelkipásztor végezte. A kántori szolgálatot Nt. Mátyás Sándorné lelkipásztor-kántor látta el.

 

A nyitó áhítat után Csikai Sándor ózdi kántor, és mint a program levezetője köszöntötte a résztvevőket, majd átadta szót a rendező gyülekezet lelkészének, Gera-Csontos Hajnalka nagytiszteletű asszonynak, aki Isten áldását kívánta az alkalomra, és az Igei köszöntő után Heinrich Bolleter szavait idézte: „A Biblia és az énekeskönyv szorosan összetartoznak. Sok ének nem más, mint a megénekelt Ige, a hit válasza Isten szavára és hívására. Ha saját gondolataink elapadnak, akkor az énekeink válhatnak számunkra imádsággá"

Ezt követően Újlaki Béla polgármester-presbiter is üdvözölte az egybegyűlteket, és elhangzott Pásztorné Gruber Zsuzsanna egyházmegyénk énekügyi előadójának hozzánk címzett levele is.

 

Sorra a szakmai előadások következtek, amit ének vezetett be, a 166 dicséret, melyet orgonán kísért Nt. Borbély Jánosné Béres Enikő Sajószentpéter nagytemplom kántora. Kerületünk főjegyzője Szűcs Endre Dédestapolcsányi lelkipásztor a Kerületi kántorképzés múltja, jelene és jövője címmel tartott előadást. Hallhattunk a dicső múltról és a kissé lehangoló jelenről, a kántorképzés helyzetéről. A főjegyző úr orgona mellől korál élőjátékokat, intonációkat is prezentált a hallgatóságnak, amit örömmel vettünk.

 

A 198. dicséret éneklésével, melyet Gera József Miskolc-alsóvárosi kántor vezetett, a második előadáshoz értünk, amit Dr. Bódiss Tamás MRE. Zsinati énekügyi előadó Készül az új énekeskönyv címmel tartott. Mindenki kézbe kapott egy példatárat, aminek segítségével belepillanthattunk az új énekeskönyv szerkesztésébe. Gyakorlati példák is elhangzottak több szólamban, kánonban.

 

Egy rövid szünet, közös fénykép készítése után a 150. zsoltárt énekeltük Gyányi Károly Sajóivánka-Sajókazai kántor úr vezetésével. Harmadik előadónk Nt. Szabó Péter Abaúji énekügyi előadó, Szuhogyi lelkipásztor-kántora volt. Az ő előadásának címe: Kórus az egyházközségekben, mint gyülekezeti közösséget építő erő/tényező, melyben kiemelte az énekkar fontosságát, és közösség formáló szerepét.

 

 

 

 

Az előadás után hozzászólások következtek, többek között:

-A kántorok elérhetőségének megjelenítése az egyházlátogatási jegyzőkönyvben nagyon hasznos lenne, ezzel könnyebben tudná a kapcsolatot tartani az énekügyi előadó és szolgálatot végző kántor.

- Az új énekeskönyv énekanyagát jó lenne szélesebb körben minél hamarabb megismertetni.

-A kántorképző tanfolyam elvégzésére minél több fiatalt kell motiválni, hogy a kántorok utánpótlása biztosított legyen.

Kérdésként elhangzott: Lesz- e lehetőség az orgonák, a harmóniumok felújítására, illetve új orgonák építésére a jövőben, egyházunkban.

 

A fórum után Pogácsás Illés gondnok úr hívogatott a szeretetvendégségre és köszönetet mondott a megjelenteknek.

Záró imádságot Gera József kántor végezte, a befejező ének 196. dicséret volt melyet Dr. Bódiss Tamás, Budapest-Kálvin téri gyülekezet kántora vezette.

 

A találkozót szeretetvendégség zárta nagyon jó hangulatban. Ajándékba kapott mindenki egy igés kártyát, a következő felirattal: „Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki." (zsolt. 105:1,2a)

Úgy köszöntünk el egymástól, - ha Isten akarja és élünk-, egy év múlva találkozunk újra Alacskán.

 

Alacska, 2014.06.22.                                                             Gera József


Galéria

IMG_1394.JPG IMG_1396.JPG IMG_1397.JPG IMG_1406.JPG IMG_1408.JPG IMG_1417.JPG IMG_1423.JPG IMG_1427.JPG IMG_1430.JPG IMG_1440.JPG IMG_1462.JPG IMG_1473.JPG IMG_1477.JPG IMG_1479.JPG IMG_1480.JPG IMG_1418.JPG IMG_1420.JPG IMG_1475.JPG IMG_1474.JPG