Arnóti Református Missziói Egyházközség Honlapja

 

Összefogás Kárpátaljáért Arnóton

2015-04-02 19:47:55 / Adminisztrátor

Nehéz helyzetbe került kárpátaljai családok megsegítésére szervezett jótékonysági estet az Arnóti Református Missziói Egyházközség. Mészáros János Elek, a Csillag Születik tehetségkutató győztese az evangélikus templomban adott koncertet március 27-én. A befolyt adományok az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül jutnak el a térségbe.

Mint arról Budai Bernadett, a segélyszervezet munkatársa a helyszínen tájékoztatott: a háborús helyzet nyomán kialakult gazdasági válság miatt rendkívüli segélyprogramot hajt végre Kárpátalján az Ökumenikus Segélyszervezet. Ennek fókuszában a beregszászi járásban élő idősek és azok a többgyermekes, magyar családok állnak, akik a családfenntartó katonai szolgálata miatt kerültek nehéz helyzetbe. Értük fogtak össze Arnót község protestáns felekezetei és a település önkormányzata, utóbbi a képviselőtestületben egyhangúan megszavazott pénzadománnyal támogatta a rászorulókat.

A jótékonysági programot az Arnóti Református Missziói Egyházközség, és a tőszomszédságában található Evangélikus Gyülekezet karöltve szervezték. Buday Barnabás a helyszínt biztosító egyházközség lelkipásztora elmondta, hogy az eseményen Isten jelenléte tölti meg lelkeinket; dicsérhetjük és hangjára figyelhetünk imádságos lelkülettel.

Rácsok András református lelkipásztor felvezető gondolataiban arról beszélt, hogy nem véletlenül a Csillag Születik egykori győztesét kérték fel a koncertre. „Mészáros János Elek református presbiter, Anyaszentegyházunk hűséges őrállója. Szolgatárs, hiszen minden hétvégéjét arra áldozza, hogy tehetségét valamilyen jó ügy érdekébe állítsa. Példa, aki a hírnév után is megmaradt ugyanannak az embernek, mégis több lett. Igaz rá a szentírási példázat: kevesen voltál hű és sokra bízlak ezután."

Mészáros János Elek személyes történeteire felfűzött, imádságban és hazaszeretetben gazdag előadásában mesélt gyerekkoráról, énekesi pályájáról és a belső hangról, ami ösztönözte arra, hogy jelentkezzen a Csillag Születik negyedik szériájába. Elmondása szerint a heidelbergi káté első kérdésére adott felelet és a reformátusuk jelmondata adott neki erőt a versenyben, amit aztán magabiztosan fejezett be.

Az énekes a népdalok, operarészletek és zsoltárok között megvallotta, hogy csak Isten lelke által lehet valaki méltó arra, hogy az embereket Jézushoz vezesse, és hogy tudja: neki is ez a feladata. A verseny óta több mint 500 fellépése volt, ezek jelentős része templomokban, hiszen fontosnak tartja, hogy tehetségét mások megsegítésére, valamilyen nemes cél érdekében kamatoztassa.

A segítségével és az adakozó kedvnek köszönhetően befolyt pénzadományokból tartós élelmiszerből, higiéniás szerekből, gyógyszerekből, és gyermekápolási termékekből álló csomagokat juttat el a térségbe az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a 1353-as adományvonalon folyamatosan várja a felajánlásokat.

Kojsza Péter


Galéria

DSC_0239.JPG DSC_0246.JPG DSC_0252.JPG DSC_0253.JPG DSC_0256.JPG DSC_0261.JPG DSC_0264.JPG DSC_0268.JPG DSC_0270.JPG DSC_0272.JPG DSC_0276.JPG DSC_0278.JPG