Arnóti Református Missziói Egyházközség Honlapja

 

Szeretethíd Arnóton is

2015-06-11 23:17:32 / Adminisztrátor

Hetedik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat a Magyar Református Szeretetszolgálat május utolsó hétvégéjén. Idén több mint 16 ezer önkéntes tevékenykedett a Szeretethídon. Arnóton a június 7-ét választottak arra, hogy hidat építsünk, szeretetből két közösség között.

A híd tulajdonképpen létezett már, hiszen a Lévay József Református Gimnázium 10. A osztályos tanulói voltak a vendégeink, akikkel nem először találkoztunk, hisz Nahaj Máté gyülekezeti tagunk osztálya már járt nálunk adventi gyülekezetlátogatáson, de a gyülekezet képviseletében a lelkipásztor is meglátogatta már őket az iskolájukban. Arra törekszünk, hogy egy évben legalább háromszor-négyszer találkozzunk.

Most azért jöttek közénk, hogy önkéntes munkát végezzenek a gyülekezetünkben. Olyan feladatot kerestünk, ami közösséget kovácsol, nem túl nehéz, sok szorgos kéz kell hozzá és bármilyen időben elvégezhető. A felajánlott segítséget így arra használtuk, hogy nagytakarítást szerveztünk a gyülekezeti házban.

A napot, melyre a Lévay-sok szüleit is meghívtuk, istentisztelettel indítottuk, amit közösen a gyülekezettel tartottunk meg. Ezután kezdődhetett meg a munka, a szorgos kezek pillanatok alatt kiürítették a gyülekezeti termünket és szabadtéri mozivá alakították az udvarunkat. Apropó, szeptemberben meg is kellene csinálni egy esti vetítést.

Ezután hangyabollyá változott a hely, volt aki széket törölgetett, mások ablakot pucoltak, megint mások felmostak, közben egy apuka porszívót szerelt, egy presbiterünk pedig már a finom ebédet főzte. Fogyott a víz, üdítő, sütemény, és a végér a nagy meleg miatt már a kedv is, de hála Istennek mindent elvégeztünk, sőt még többet is mint terveztünk. A futószőnyegből Aladin-autóbuszt varázsoltunk, így a szőnyegeinket is kiporoltuk.

Közös ebéddel, és beszélgetéssel fejeztük be és a híd megint összeért, s búcsúzáskor már a következő találkozás lehetőségéről beszélgettünk. Reméljük szeptemberben új pilléreket építünk a meglévő hidunk alá.


Galéria

DSC_0813.JPG DSC_0816.JPG DSC_0821.JPG DSC_0824.JPG DSC_0826.JPG DSC_0830.JPG DSC_0832.JPG DSC_0838.JPG DSC_0851.JPG DSC_0857.JPG