Csodálatos dolognak lehettek a szemtanúi azok, akik 2008. november 02-án hálát adni gyűltek össze a Bódvaszilasi református templomban. Érkeztek vendégek határainkon innenről és túlról is szép számban. Az igét Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette a Zsoltárok könyve 90. könyvének 12 verse alapján. „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”Az igehirdetésben egyházkerületünk püspöke őszintén beszélt arról, hogy ritkán adódik olyan ünnepi alkalom, hogy egy templom, a csillagtól a fundamentumig, teljesen megújul, s még ritkább, hogy olyan igét választ a gyülekezet a hálaadásra, ami arra utal, hogy valami még csak most kezdődik. Az igehirdetésben azonban arra mutatott rá, hogy bár most befejezettnek tűnik minden, mégis kezdetét veszi egy nagyon fontos dolog: miután a templomban minden a helyére került, akkor tanítson bennünket az Úr úgy, hogy az életünkben is minden a helyére kerüljön, azaz valódi, bölcs szívhez juthassunk. Csomós József az igehirdetés végén azt kívánta a hálaadásra összegyűlt gyülekezetnek: A hálaadás után induljunk azzal a boldog örömmel, hogy úgy megyünk tovább az élet útjára egy olyan templomból melyben minden a helyére került, hogy ez az ige van fohászként a szívünkben: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”

                Az igehirdetés után beszámoltam a munka menetéről, és nem kezdhettem másképpen csak úgy ahogy egy héttel azelőtt Tornaszentjakabi gyülekezetben, - ahol szintén én végzek a lelkipásztori szolgálatot, - mertünk nagyot álmodni, nagy dolgot kérni az Istentől és az Isten még ráadást is adott. Amikor elkezdtem a gyülekezetnek beszélni 2007-ben a 2008-as terveimről akkor az volt a válasz, hogy a sok pénzt nem tudjuk megszerezni erre a munkára. Mindössze annyit mondtam, ha az Istennek tetszeni fog megáldja a törekvésünket meglátják, és megáldotta. Ami a legjobban meglepett az a gyülekezet hozzáállása és az adománya volt. Isten olyan lelkületet és körülményt teremtett, hogy a 2008 július 8-án elkezdett templomfelújítást 2008 október 31-re teljesen befejeztük. Mindössze négy hónap. A palatetőt átszarufáztuk és cseréppel lefedtük, a tornyot átfestettük, a mennyezetet, ami a beázások miatt helyenként szétrohadt, teljesen újra cseréltük. A nyílászárókat, a szétrohadt padokat és dobogókat és az ajzatott is kicseréltük, a templomot kívül-belől lefestettük. Nagyon sokan segítettek az egész faluból felekezeti hovatartozás nélkül, példát mutatva ezzel minden hívő embernek, hogy ökumené nem csak januárban lehet, hanem az év minden napján. A hatmilliós munkának majdnem a felét a gyülekezet önerőből állta. A munka és a hozzáállás teljesen túl mutat a hétköznapok nehézségein és kudarcain. Istenben bízva tényleg még a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetségesek.

Nagy segítség volt az Abaúji Református Egyházmegye által megítélt kerületi segély. Motiváló erő volt még az is, hogy a Magyarországi Református Szeretetszolgálat felajánlotta a templomunkhoz szükséges padokat, amit Németországból kaptak. Emléktáblát is avattunk, amin a következő olvasható: Isten kegyelméből a bódvaszilasi hívek és Tiszáninneni Református Egyházkerület áldozatos adományából, az 1804-ben épült templom 2008-ban teljesen megújult. Egyedül Istené legyen érte a dicsőség. Talán meglepő, hogy miért nem református híveket írattunk a táblára, azért mert itt, amint már említettem mindenki hozzátette a magáét felekezeti hovatartozás nélkül. A ráadás pedig az orgona felújításának elkezdése. Bár tizenöt éve nem szólalt meg az orgona, a hálaadó istentiszteletre két jó indulatú hívő ember (KA és BJ) olyan állapotba hozta a pele (kicsi mókushoz hasonló rágcsáló, ami beköltözött az orgonába és a membránokból fészket készített) által tönkretett orgonánkat, hogy azon az ünnepi énekeket már lehetett játszani, igaz még sok munka van vele, de ennek a teljes felújításáról, majd jövőre számolok be. Azzal zárom gondolataimat, amivel a hálaadó ünnepségen. Valóban sok emberi munka áll mögöttünk, de még több Isteni áldás. Mielőtt azonban elhinnénk magunkról, hogy milyen remek emberek vagyunk mi itt Bódvaszilason, ne feledjük: Egyedül Istené a dicsőség, miénk pedig orcánk pirulása, hisz csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.

Meleg Attila lelkipásztor