„Az Úr az én kősziklám..."
Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház tiszteletbeli püspöke, a munkácsi gyülekezet lelkésze a napokban ünnepelhette 85. születésnapját. Az ez alkalomból szervezett hálaadó istentiszteletre igen sokan eljöttek a Latorca-parti város református templomába, hogy köszöntsék az ünnepeltet. Hogy együtt emlékezzenek azokra az évekre, melyek komoly megpróbáltatást jelentettek a sokat megélt kárpátaljai magyarság számára: amikor elhurcolták a férfilakosság zömét, csak azért, mert magyarnak születtek. Amikor csak a lelkipásztorok tartották az emberekben a lelket, s akkor koholt vádak alapján őket is száműzték. Abban a reményben, hogy a pásztor nélkül maradt nyáj szétszéled...
Hála Istennek, nem így történt! Ez a nyáj még inkább megerősödött, s még erősebb hitre jutott. A lágerekbe elhurcolt lelkészek közül sokan a kemény megpróbáltatások idején sem adták fel hitüket, ott is arra törekedtek, hogy tartsák a lelket a sok meggyötört emberben, hogy Istenhez vezessék azokat, akik talán abban a helyzetben éppen az Urat hibáztatták sanyarú sorsukért. A fiatalon lágerbe került Gulácsy Lajos közéjük tartozott. Hirdette az igét ott is, bátorította sorstársait. A közös imádságok, a titokban megtartott istentiszteletek, a könyörgések, a fohászok adtak reményt és bizakodást a túléléshez, megnyugvást azoknak, akik testi ereje nem bírta a megpróbáltatásokat. Nehéz és könyörtelen idők voltak ezek. Soha ne ismerje meg a jövőben senki! A ma embere talán már el sem tudná viselni azt az életet...
A most 85 éves Gulácsy Lajos hét évet töltött lágerben. És még soha nem hallottuk őt panaszkodni. Sőt! Mint önéletrajzi írásában, a Mélységből a magasba című, immáron második, bővített kiadást is megért könyvében vallja: „A láger számomra nem csak a hét szűk esztendőt jelentette, hanem hét bő esztendő is volt. Sok hasznos dolgot megtanult ott az ember, megtanulta becsülni az igazi emberi értékeket. A fiataloknak szoktam ma is mondani, hogy nem kívánom nekik a lágeri éveket, de az ilyen terheket és kereszteket is meg kell tanulni elhordozni..."
Gulácsy Lajos megtanulta elhordozni a terheket. És ma, 85 évesen is fiatalos lendülettel szolgál, arra tanítva - példamutatással -, hogy soha nem szabad feladni! Nem szabad elkeseredni, még ha kilátástalannak is tartjuk az életet. Mert a terhek, a gondok elviselésében Isten segít, aki teremtett és megváltott bennünket, s aki életünk minden szakaszára feladatot bízott ránk, amit hittel és hálaadással kell végeznünk mindenkor, vallja Gulácsy Lajos.
Ő ezt tette mindig, ezt bizonyítja egész élete, sommázhatjuk a január 10-én Munkácson megtartott hálaadó istentiszteleten felszólalások, köszöntések, visszaemlékezések alapján...

Az ünnepség résztvevőit Zsukovszky Miklós, a Beregi Egyházmegye esperese köszöntötte, majd Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a 18. Zsoltár válogatott versei alapján, melyben Dávid király a csodálatos szabadításért ad hálát, és Istenbe vetett erős bizalmáról tesz bizonyságot. Isten útja biztos, az Úr beszéde tiszta, pajzsa az azoknak, akik bíznak Őbenne, mondta a püspök úr.
Ezt vallja Gulácsy Lajos is, aki - akárcsak Dávid - megjárta a mélységet és a magasságot -, de mindig vallotta: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, Őbenne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem".
A hálaadó istentiszteleten dr. Vackó László, a Munkácsi Református Gyülekezet gondnoka ismertette Gulácsy Lajos életútját, s mondott köszönetet azért a több évtizedes szolgálatért, melyet ebben a gyülekezetben végzett.
A jubileum alkalmából Csomós József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának képviseletében üdvözölte az ünnepeltet. Nagyra értékelte Gulácsy Lajos szolgálatát, aki a Munkács-Kazahsztán útvonalon tömegeket vitt Isten templomába. Azt kívánta, hogy majd egykoron, amikor meg kell állni Isten színe előtt, így szólhasson hozzá is az Úr: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután. Menj be a te Uradnak örömébe!" (Mt 25, 21)
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke, Héder János főjegyző, Nagy Béla főgondnok hálás szívvel mondott köszönetet Gulácsy Lajos nyugalmazott püspöknek eddigi szolgálatáért. Azért az önzetlen segítségnyújtásért, áldozatvállalásért, melyeknek köszönhetően templomok ajtajáról lehulltak a lakatok, parókiák épültek, egyházi tulajdonok kerültek vissza jogos tulajdonosukhoz, református líceumok nyíltak... Köszönetet mondtak a sok jó tanácsért, a helyes útra irányító kérdésekért, melyekkel a fiatal lelkészeket, az egyház vezetőit terelgette és terelgeti ma is. A KRE vezetői egyben arra is felkérték az ünnepeltet, hogy továbbra is hirdesse minden adott alkalmon Istennek igéjét, illetve a KRE levéltárának és múzeumának vezetői segítségével írja meg személyes élettapasztalata, visszaemlékezése alapján a Kárpátaljai Református Egyház történetét.
Gulácsy Lajos igaz hitével, személyes áldozatvállalásával, önzetlen, hűséges szolgálatával kivívta a megbecsülést, élete példaként szolgál, fogalmazott Bacskai József, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. A különböző népek, nemzetek békés egymás mellett élésének szószólójának, a szeretet hirdetőjének nevezte Gulácsy Lajost Lengyel Zoltán, Munkács város polgármestere. A hithű szolga képét vetítette elénk köszöntőjében Hegedűs Lóránt püspök. Gulácsy Lajosnak a református líceumok alapításáért tett erőfeszítését köszönte meg többek között Pándy-Szekeres Anna, a Nagyberegi Református Líceum első, és Tóth László, a tanintézmény jelenlegi igazgatója. A bódvaszilasi testvérgyülekezet jókívánságait hozta el Meleg Attila     lelkész. Hálás szívvel köszöntötte az ünnepeltet Dancs Róbert     és Dancs Edina munkácsi beosztott lelkész, akik nem csupán az útmutatásokért, a tanácsokért mondtak hálát, hanem megköszönték, hogy Isten Kárpátaljára hívó szava mellett Gulácsy Lajos hívása is hangzott feléjük.
Magható pillanatai voltak az ünnepségnek, amikor a jubiláló lelkész életére azon gyülekezetek képviselői kérték Isten áldását, ahol Gulácsy Lajos egykoron szolgált. Voltak, akik botra, segítő karra támaszkodva léptek ki a padsorokból. Ők azok, akik elejétől fogva ott álltak a gyülekezetszervezés élén, akik még emlékeznek a kezdetekre, a nehézségekre, de legyőzték az akadályokat, mert hittek és hisznek az összefogás, a közös imádság erejében. A munkácsi gyülekezet tagjai versekkel, énekekkel üdvözölték az ünnepeltet.
Hosszú lenne felsorolni azok nevét, akik köszöntötték Gulácsy Lajost 85. születésnapja alkalmából. Aki zárszavában így összegzett: „Az én életem, szolgálatom nem az én dicsőségem, hanem Isten ajándéka." Gulácsy Lajos püspök úr arra is felhívta a figyelmet, hogy a „napnyugta" is szerez örömöt: a boldog öregkor záloga, ha egész életünkkel Istent szolgáljuk, ha örömmel végezzük feladatunkat.
Isten éltesse még számos éven át, kedves Lajos bácsi! Adjon erőt, egészséget, békességet!   Marton Erzsébet