2010. május 16-án különleges alkalomra hívott a református templomba a harang. Konfirmációs istentisztelet volt. Két konfirmandus, Páll Vanessza és Mészáros Attila konfirmációs fogadalomtételére került sor. A gyerekek számot adtak a Biblia és a Református egyházunk ismeretéről. Alapos felkészülésről tettek bizonyságot. Ez a kiemelt nap jelentős családi ünnep volt számunkra. Isten ajándéka, amely remélem elindított valamit a gyerekek szívében, egy olyan hitbéli folyamatot, amely átvonul életük egészén A tanulás, az imádság, a hálaadás,és a hitvallás a továbbiakban is fontos lesz számukra. Bár azt is érzem, hogy a Heidelbergi káté tételei és az apostoli hitvallás önmagában nem visz közelebb Istenhez, ha belül nem elég erős az elhatározás, a döntés az Úr mellett. A mai értékvesztett világunkban nagyon nehéz olyan értékeket közvetíteni gyermekeink felé, amely megtartja őket az istenszeretet, az istenfélés, az emberség útján. A mindennapok folyamán gyerekként és felnőttként egyaránt megtapasztalható, hogy az Urat követni nem könnyű dolog. De ha a konfirmáció ezeknél a gyerekeknél hitük szempontjából nem végállomás lesz, hanem csak egy állomás, betölti funkcióját.

Való igaz, hogy meghatározó élmény az első Úrvacsora vétel, olyan öröm, amellyel egyszerűen nem lehet betelni. De ettől még nem lehet valaki egyik pillanatról a másikra „hívőbb". Sok bűnbánat, sok szívből vett Úrvacsora szükséges ahhoz, hogy valaki igazán Krisztusra tudja bízni magát. Remélem, hogy ezeknél a fiataloknál a konfirmáció nem a vég, hanem a kezdet lesz: nem a tanulás, a káté órák végét jelenti, hanem a Jézus Krisztusra bízott, új élet kezdetét.

   Köszönjük a Tiszteletes Úrnak és kedves feleségének az odaadó munkát, kitartást, türelmet, mellyel Isten felé terelgették gyermekeinket

   A következő Füle Lajos verssel pedig a konfirmált gyermekeinknek szeretnék útravalót adni:

       „Sok ismeretről adva számot,

       értő szívekre itt találtok:

       tietek is e lelki hajlék.

       De mennyi lecke hátra van még.

      A hitvallást majd meg kell élni,

      tudásotokat számon kéri az

      élet, és próbája sok van.

      Elválik a hétköznapokban,

      mire kész a szív meg az elme,

      hogy szorul rá a kegyelemre.

      De Ő közel! Kétség,ha kínoz,

      Kiáltsatok: „Uram segíts most!"

Bódvaszilas, 2010. május 16.                                             Páll Istvánné