„Szövetségben Jézus Krisztussal a gyülekezetekért” címmel missziói csendesnapot tartottunk szeptember 5-én. Meghívott előadóink voltak Ablonczy Zsolt kispesti lelkész, a Magyar Református Missziói Szövetség elnöke; Bianki István, Szilágyi Zoltán, és Orémusz Zoltán MRMSz tanácsosok.
A bevezető áhítatot Meleg Attila Tiszteletes Úr tartotta, melyben a Zsidókhoz írt levél 11.részéből felolvasott versek alapján kifejtette, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, és a Szentlélek jelenléte, vezetése mennyire fontos a hívő ember életében. Bianki István és Szilágyi Zoltán személyes életpéldákon keresztül osztották meg velünk, hogy Isten hogyan munkálkodott az életükben. A személyes bizonyságtételek után Orémusz Zoltán kassai esperes gondolatébresztő előadása következett, majd csoportokra bontva dolgoztuk fel az eddig elhangzott üzeneteket. A felmerült kérdések megbeszélése, az egyéni hozzászólások, és a résztvevők személyes bizonyságainak megosztása által szintén sokat épülhettünk. Bőséges és finom ebéd után Ablonczy Zsolt, MRMSz elnök úr előadásával folytatódott a csendesnap programja, melyben a misszió fontosságáról, a Krisztusnak valóban odaszánt életről, és többek között arról beszélt, hogyan állhatunk meg a mindennapi élet feladataiban Isten szerinti módon.
Ezután fórum keretében ismét lehetőség nyílt a felmerült gondolatok, javaslatok megosztására. A csendesnap Bojtor István nyugalmazott fonyi lelkipásztor záró áhítatával ért véget. Hálásak vagyunk Istennek a nap áldásaiért; az üzenetekért, új ismeretségekért, a közösségben való előrelépésért. Fontos, hogy a hallottakat szívünkben forgassuk, és másoknak is továbbadjuk. Hisszük, hogy Isten Beszéde élő és ható, és elvégzi azt a munkát, amiért kiküldetett.
„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem"
Ézsaiás 55,10-11.
Fotók: Tamás István