Mádi Református Egyházközség

mádi élmény szüret sérült gyermekek számára

2013-10-19 14:13:53 / Tar László Péter

mádi élmény szüret sérült gyermekek számára

2013. október 10-én sok izgalmat okozott a borús időjárás a mádi reformátusoknak. Sárospatakról és Miskolcról vártunk sérült gyermekeket tanáraikkal együtt, hogy egy szép őszi napot tölthessünk közösen. Az időjárás ugyan nem volt verőfényes, de azért sor kerülhetett egy traktoros körutazásra, a szüreti hangulatot frissen szedett szőlő biztosította, bár a sár miatt, ezt nem saját kézzel szedték a gyerekek.

11 órától Gryllus Vilmos közreműködésével, dalokon keresztül folytattuk őszi kirándulásunkat, és énekszóval szedtünk gombát, almát. Dalban is csodáltuk a szél fútta őszi falevelet, egy szúrós gombócban sündisznót ismerhettünk fel, sőt még biciklire is pattanhattunk, amit csak az énekben szereplő sorompó tudott megállítani, de képzeletben legalább integethettünk a vonaton ülő utasoknak....

A templomi koncertet követő ebéd után már vendégeink ültek utasokként a vonaton, hogy visszatérjenek Sárospatakra illetve Miskolcra. Reméljük a mádi gyülekezet vendégszeretete szép emlékekkel gazdagította a hozzánk érkezőket, akik számára azért szerveztük ezt a napot, mert nekünk jó az, ha különféle módon újra és újra átélhetjük Jézus parancsát: szeresd felabarátodat, mint magadat...

Galéria

SAM_4975.JPG SAM_5058.JPG SAM_4976.JPG SAM_4982.JPG SAM_4985.JPG SAM_5014.JPG SAM_5015.JPG 1.JPG SAM_5051.JPG 2.JPG P1000316.JPG P1000313.JPG P1000314.JPG