Mádi Református Egyházközség

Mádi Református Egyházközség nyári programjai

2016-10-11 15:33:31 / Tar László Péter

Mádi Református Egyházküzség 2016. évi nyári programjainak beszámolója.

Gyülekezetünk  ebben az évben második alkalommal rendezte meg Jótékonysági bálját 2016. június 25.-én.
A háború előtt a faluban a római katolikus testvérek kapás bált tartottak nyaranta, a református gyülekezetben pedig a Szőlőmíves Társaság vállalta fel évről-évre hogy zenés, táncos nyári estét szervez a gyülekezet javára. A vigasság az idei évben a tavalyihoz hasonlóan egy rövid műsorral kezdődött, amit ebben az évben az ifjúság vállalt. Énekeltek, vidám és tanúlságos történeteket olvastak fel. Eztuán Újvári Marika előadóművész/ népdal énekes gondoskodott a jó hangulatról.

 

2016. július 22.-én gyülekezeti kirándulást szerveztünk. A kiránduláson részt vevők a Betléri kastélyt, és a kassai Szent Erzsébet-Dómot tekinthette meg. Ezen a szép, együtt eltöltött napon is megtapasztalhattuk Isten gazdag áldását.

Galéria

Betléri kastély.jpg Kastély kert Kastély kert Gyülekezeti tagok Kastély belső Kastély belső Kastély belső Kastély belső Kastély belső Csoportkép.jpg Szent Erzsébet dóm Szent Erzsébet dóm Szent Erzsébet dóm Református Jótékonysági bál Az Ifjúság műsora A résztvevők Újvári Marika előadása Tánc Tánc Tánc Játék a hölgyeknek Játék az uraknak Tánc